A pedáns Plusz Kft. 19 éve foglalkozik szőnyegtisztítással

Valószínűleg mindenki találkozott már foltos, piszkos szőnyeggel. A gyermekkor egyik sajátossága, hogy a gyerekek olykor nehezen tisztítható nyomokat hagynak maguk után a lakásban. Ilyenkor a szülők zavartan és mérgesen próbálnak megoldást találni a foltok eltüntetésére, még akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy a szőnyeget ért hirtelen balesetet nem mindig lehet azonnal leplezni, és bizony a nappali nem kívánt dísze lesz a paradicsomlé vagy kiborult üdítő után hagyott szennyeződés. Cégünknél a legjobb helyen jár, ha ezeket a kellemetlenségeket orvosolni szeretné.

A Pedáns Plusz Kft. 19 éve foglalkozik lakossági szőnyegtisztítással, de a vállalati megbízások területén még régebbi tapasztalatokra tekint vissza, amely garantálja, hogy nagy hozzáértéssel igyekszünk segíteni a problémák megoldásában. Nincs olyan szennyeződés, amellyel ne találkoztunk volna az évek során és ne próbáltunk volna mindent megtenni az eltüntetéséért. Számunkra kulcsfontosságú a minőség, a pontosság, a megfelelő szakemberek alkalmazása és képzése. Alkalmazottaink rendkívül széleskörű referenciával rendelkeznek. A sikerük abban rejlik, hogy munkájuk közben különféle technikákat, a legmodernebb és legújabb eljárásokat alkalmazzák.

Weboldalunk számtalan ötlettel segíti azokat is, akik otthonukban kívánják tisztítani a szőnyegeket. Ezenkívül megtalálhatóak itt hasznos információk is, például a folttisztítás alapjairól, a különböző anyagokról és módszerekről, amelyek segítségével könnyebbé válik a tisztítás. Legyen szó akár textilről, kézzel készített szőnyegről, perzsaszőnyegről, megoldjuk a piszkos munkát. Internetes oldalunkon minden tisztítási módszer árát feltüntettük, így amikor fizetésre kerül sor, nem érheti Önt meglepetés. Kiváló minőségű, sokéves tapasztalaton alapuló, piacvezető szolgáltatásaink mellett áraink is kedvezőek. Sok tevékenységgel ellentétben, a szőnyeg -és kárpittisztítás folyamata nem nehéz és jól áttekinthető. Azok is gond nélkül igénybe tudják venni szolgáltatásainkat, akik kevébé mozognak otthonosan a mai technológiák, a számítógép vagy az internet területén.

A cégünkkel való kapcsolattartás egyszerű és több formában is igénybe vehető. Mobiltelefonon és személyesen is elérhetőek vagyunk, illetve honlapunkon is minden fontos információ megtalálható. Újdonságaink közé tartozik a varroda, amelynek specialistája Horváth Mariann, akinek a segítségével lehetősége nyílik kedvenc ruhadarabjainak a megőrzésére. A varrónő jelmondata: „Ne dobjuk ki, javítsuk meg!”

Főoldal a A pedáns Plusz Kft. 19 éve foglalkozik szőnyegtisztítással aloldalról

Kárpittisztítás 11., 13., 18. kerület Budapest, szönyegtisztítás felsőfokon!

Kárpittisztítás 11., 13., 18. kerület Budapest, szönyegtisztítás felsőfokon!
Kárpittisztítás GY.I.K

Kárpittisztítás során számos kérdés felmerülhet, mint például hasznosságát illetően, vagy árakkal egyebekkel kapcsolatban. Itt egy csokorba szedtük a legfontosabbakat és jól meg is válaszoljuk őket.
Miért fordítsunk kellő figyelmet a rendszeres kárpittisztításra?

Nagytakarítás következtében a kárpittal bevont bútorainkat, matracainkat, szőnyegeinket nem tudjuk leporolni úgy, mint a többi bútort. Ahogyan a ruháinkat, ezeket is rendszeresen át kell mosni, takarítani kell a legmélyebb rétegekig.

Mikor válhat aktuálissá a kárpittisztítás?

A kárpitozott bútorainkat, matracainkat és szőnyegeinket általában évente ajánlott kitisztíttatni. Ennyi idő alatt már veszthet színéből, ezért érdemes frissíteni. Életmódfüggő is egyben, mennyi idő után érdemes tisztítani, hiszen a kisgyermek vagy háziállat alaposan “használt veszi” eme bútoroknak. A folyamathoz hozzátartozik az atkátlanítás is, így nem csak tiszta, de allergénmentes is lesz szeretett használati tárgya.

Mely területeken vehető igénybe a kárpittisztítás, matrac és padlószőnyeg tisztítás?

Budapest egész területén vállaljuk a tisztítást, akár kárpittisztításról, matractisztításról vagy padlószőnyeg tisztításról van szó.

Helyszíni szolgáltatást végzünk, tehát nem kell napokat várni, időpontot egyeztetni visszaszállítás miatt. Az Ön otthonában, a szeme láttára végezzük el a munkát.

Milyen szereket és gépeket használva történik a kárpittisztítás?

Kifejezetten erre a célra alkalmazható, nagy szívóerejű gépekkel dolgozunk, így a legmélyebb rétegekben is eltávolítjuk a szennyeződéseket, valamint az esetleges vegyszer maradványokat.

Amennyiben vegyszermentesíteni szeretne kárpittisztítás során, úgy kérje bio kárpittisztítási szolgáltatásunkat.

Mi a kárpittisztítás menete?

Először is a kapcsolatfelvétel során egy időpontot egyeztetünk Önnel. Ha mód van rá, akkor a tisztítandó felületeket mint például a szőnyeg, vagy a padlószőnyeg, szabaddá tesszük. A tisztítandó felületet alaposan kiporszívózzuk,

A mélytisztító eljárásnak köszönhetően teljesen átmossuk a teljes kárpitot, eljutva a legmélyebb rétegekbe. Így a baktériumokat, atkákat elpusztítva, az egyéb szennyeződések is megszűnnek.

A feloldott szennyeződést eltávolítjuk, egy erre a célra kifejlesztett nagy szívóerővel rendelkező kárpittisztító géppel.

Pár óra múltán megszáradnak a bútorok, matracok, miután újra birtokba lehet venni a tárgyakat.

Mennyibe kerül a kárpittisztítás, matractisztítás, padlószőnyeg tisztítás?

Az árazás több tényezőtől is függ, mint például a tisztítandó felület mérete, mennyire szennyezett a felület, a kárpit anyaga, és egyéb extra igények. Ezek mind befolyásolják a végleges árat.

Főoldal a Kárpittisztítás 11., 13., 18. kerület Budapest, szönyegtisztítás felsőfokon! aloldalról

Chiptuning és autófóliázás nyomában Budapesten és vidéken

A chiptuning nyomában

Nem is gondolnánk, hogy milyen széles körben érinti a gépjárművek különböző kategóriáit a chiptuning kifejezés és annak alkalmazási módszere. Hogy mely járműveket érinti motorjainak feltuningolása? Megemlíthetjük a buszokat, kamionokat, teherautókat és már áruszállítókról is tehetünk említést a tuningolás kapcsán.
Más és más indokok váltják ki a tulajdonosoknál azt, ha tuningolásra adják a fejüket. Másért csináltatja meg egy személygépkocsi sofőrje, és más okból választja azt egy teherautó vezetője. Talán első gondolatunk az lehet, hogy sokan azért tuningolttak fel a járművüket, hogy annak fogyasztását nagymértékben redukálni tudják, ám azonban ez nem minden esetben bizonyulhat igaz elgondolásnak.

Ezek a beavatkozások, nem kevés összegeket kóstálnak. Eme beavatkozásnak a hátterében és kiváltó okának azonban sokszor egyszerűbb indokuk van a sofőröknek: a lóerők növelése. A változtatni kívánt járművek sokszor már régebbi darabok. Ha a chip tuninggal kicsit „feltuningoljuk”,akkor a lóerők nagyobb mértékben megugorhatnak,a teljesítményükben nagyfokú pozitív változást hozva. Például egy korábban 410 lóerős teljesítményt könnyűszerrel tudunk 480 lóerőssé változtatni. Mindemellett, a nyomaték is módosul.

Nem összekeverendő az az elgondolás, hogy sokan azért szeretnék feltuningoltatni a járművüket, hogy azzal könnyebben versenybe tudjanak szállni a közutakon lévő sofőrökkel. Legtöbb esetben azonban nem a versenyszellem a motiváló erő. A haszonjárműveknél illetve a buszoknál a sebesség korlátozott, így ami azt jelenti, hogy nekik nem kell a minél nagyobb végsebességre rástartolni. Ők csupán azért tuningoltatják fel a járművet, hogy az emelkedőkkel szemben könnyebben és hatékonyabban tudjanak teljesíteni.
A felturbózott, megnövekedett teljesítmény kevesebb forgalmi fennakadást okoz a sofőröknek. Biztos sokan ismerik az M1-es autópálya híres érdi emelkedőjét, ott bizony nagyobb teljesítményre kell hajtanunk, hogy meg tudjunk vele birkózni.

Ám azonban mindenhol előfordulnak nehézségeket okozó útszakaszok. Nyugat-Európában például sok a hegy. Az ilyen helyekre való feljutás jól jön a plusz lóerő, amit járművünk nyújthat. Mindemellett nem árt, ha a fogyasztás mindeközben csökken.

Azonban hogy elmondhassuk azt, hogy takarékoskodunk, akkor annak mértékét nagyban tudja befolyásolni, hogy mennyire vezetünk kíméletesen. Van, hogy nagyobb odafigyeléssel akár 2-3 literes megtakarítást is tudunk eredményezni. Vegyünk egy példát: adott egy tuningolt kamion, aminek súlya 38 tonna, kb.100 kilométeren fogyaszt 33 litert. Könnyűszerrel tud litereket is spórolni a sofőr, ha kíméletesebben vezet. Ám ne felejtsük el, hogy egy tartósabb szél is tudja változtatni a fogyasztást.
Megemlíthetnénk a buszokat is, illetve a buszsofőröket. Mennyivel jobb egy elégedett dolgozó, akinek járműve jobban és erősebben teljesít, valamint nagyobb benne a húzóerő, mindezek mellett természetesen megtakarításokat és alacsonyabb fogyasztást érhet el mindennapi munkája során.

Talán hallottak már róla, hogy a Ford Transitnál illetve Iveco Daily típusú járműveknél is van lehetőség a chip tuningolásra. Az ez által megnövelt lóerők segítik a sofőröket az emelkedőkön való könnyebb feljutástól át a hegyek által nyújtott komplikáltabb útszakaszok leküzdéséig. Ezáltal sokkal élvezhetőbb, és egyszerűbb lesz a vezetés. Főleg akik nemzetközi fuvarokban utazik nap mint nap, annak kiváltképp jól jön a plusz lóerő. Kevesebb fogyasztással pedig párhuzamosan jár a fenntartási költség csökkenése is. Aki kíváncsi rá, ki tudja számolni, hogy chip tuningolás után mennyi idő után térül meg annak költsége, avagy kiszámolható, hogy mennyi kilométer után nyerjük vissza a csökkentett üzemanyagból a befektetésünket.

Lakásdekoráció Budapest: Medo Design Stúdió Bemutatkozás! Szőnyegtisztítás partner:

A tanácsadásunk egyelőre Pest megye és vonzáskörzetére szűkül le, de természetesen, ha igény lesz rá, akkor bővíteni fogjuk a szaktanácsadásunkat más területre vonatkozóan.

1. Merre találom meg a bemutatótermet, ahol személyesen is meg tudok ismerkedni a termékekkel?

A bemutatóterem Budapesten található, de pontosabb információkért ez ügyben legyen szíves tájékozódni a honlapunkon . A kapcsolat menüpont alatt megtalálhatja a keresett kérdésre a választ.

2. Tudok-e Önöktől online rendelni lakásdekorációs termékeket?

Igen, van lehetőség tőlünk online is rendelni. Amennyiben elfogad egy tanácsot: érdemes inkább ellátogatni a bemutatótermükbe, ahol megtekinthetik a teljes termékpalettát. Itt szintúgy meg tudják rendelni a kiválasztott darabot.

3. Ha online rendelek Önöktől, akkor szükséges regisztrálni?

Amennyiben Ön interneten keresztül rendeli meg a termékeket, például a zuhanylefolyókát, akkor nem szükséges regisztrálni. Azonban van egy általános szerződési feltételeket tartalmazó okmány, amit Önnek el kell fogadnia. Ezen felül csupán pár személyes adatra lesz szükségünk ahhoz, hogy Önnek maradéktalanul ki tudjuk szállítani a megrendelt árut.

4.A megrendelt termékek hogyan fognak hozzám eljutni? Futárszolgálat fogja azt kihozni?

Amennyiben Ön nem tudja személyesen átvenni a vásárolt terméket a bemutatótermünkben, mert például messze lakik, akkor termeszeseten van rá mód, hogy a csomag eljusson Önhöz. Ebben az esetben a GLS futárszolgálat fogja Önnek kivinni házhoz, melynek 3, 45 kg alatt plusz 1600 forintos költség kifizetéssel jár. A szállítási díjak változhatnak súly alapján is. Legyen kedves ezekről mindig pontosabb tájékoztatást kérni vagy a futárszolgálattól, vagy a munkatársunktól. Ez azért is fontos, mert jobb ezeket előre letisztázni, nehogy váratlanul érintse. Ha bruttó 300 000 Ft. fölött vásárolna, akkor nem számolunk fel plusz költséget a kiszállításért.

5. Ha online rendelek Önöktől, akkor mi számít például kicsi, és mi számít nagy csomagnak?

Kicsi csomag tartalmazhat például egy vázát, vagy egy tapétát. Nagyobb csomag tartalma lehet egy dekorációs elem, egy zuhanykabin. Amikor megrendeli tőlünk a termékeket, akkor van arra lehetőség, hogy a megrendeléshez megjegyzést fűz, akár a szállítási időpontra vonatkozóan. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a beérkezett megrendeléseket nekünk fel kell dolgoznunk, ami általában a stúdió nyitvatartási ideje alatt lehetséges.Ha bármi kérdése van, nyitvatartási időben a kollégák bármikor rendelkezésére állnak. Minden esetben küldünk Önnek egy visszaigazol üzenetet, amelyben megtalálj azt a fontos információt,hogy kb. mikorra tudjuk kiszállítani a kért terméket vagy termékeket az Ön otthonába.

Gyors és hatékony kárpittisztítás Budapesten

Gyors és hatékony kárpittisztítás

Nem sok háztartásban fordítanak kellő figyelmet a kárpittisztítás folyamatára. A bútorainkon fellelhető foltokat túlnyomó többségben házi praktikákkal próbáljuk eltüntetni, vagy az sem ritka, ha valamilyen teljesen új piacra dobott termékekbe vetjük a hitünket. De miért is fordítunk ebbe a bizonytalan, házilag művelt takarítási technikába? Ugyanis könnyen megeshet, hogy csak baj származik belőle, a foltot jobban beledörzsöljük, ahelyett hogy eltüntetnénk, és előfordulhat az is, hogy a bútoraink elhasználódott hatást keltenek, ha hozzá nem értő kezek és „csodaszerek” érnek hozzájuk. Hiszen van rá egy sokkal jobb megoldás! Miért is kell attól tartatunk, ha szakemberre bízzuk a hatékony kárpittisztítást?

Az alábbi leírásból kiderül pár gyakoribb fenntartás

Sok ember attól tart, hogy egy szakember otthonunkba való kihívása nagyon költséges procedúra, munkadíj plusz kiszállási összeget is magába foglalhat. Azonban ha jobban utánanézünk az áraknak, valamint tudatosítjuk magunkban azt a tényt is, hogy ezt nem kell hetente megismételni, és újra pénzt kiadni érte, beláthatjuk, hogy milyen nagyfokú változást tud előidézni szeretett bútorainkon, és ez korántsem számít luxusnak, inkább ez egy megtérülő befektetés. Arról nem is beszélve, hogy vannak takarító cégek, akik nagyon kedvezményesen vagy olcsón mennek házhoz.

Ami sokaknak ijedelemre ad okot az az, hogy attól tartanak, hogy a búrok, kárpitok valamilyen sérülést szenvednek, vagy megrongálódnak. A manapság kellő szakértelemmel bíró munkavállalók közreműködésével ennek az esélye nulla. Ámbár sajnos, mint mindenmás területen, itt is van arra egy minimális esély, hogy vannak tapasztalatlan emberek, de ezt is ki lehet küszöbölni azzal, hogy megbízható céget keresünk fel, akik kifejezetten erre a munkaterületre specializálódtak, és már ismerik az összes takarítási eljárást, illetve azt, hogy mit mihez kell használniuk.

Vajon megszárad a kárpitunk a takarítás után? A válasz: igen, meg fog száradni. Szobahőmérsékleten ez körülbelül 6 órát vesz igénybe.

Mivel már egyre inkább köztudatban van az a tény, hogy a vegyszereknek van káros hatásuk,felüti a fejét ez kérdéskör is, hogy mennyire környezetbarát termékeket használnak a cégek? Mivel egyre nagyobb az igény ezekre az egészségbarátabb árukra, a kínálat emiatt folyamatosan nő.

Végszóként: igen, vannak olyan szennyeződések, amelyek nagyon makacsok lehetnek, és nem minden esetben sikerül őket eltüntetni a szövetből. Példának okáért vért és vizeletet nagyon nehéz eltüntetni, de nem lehetetlen, ha mihamarább szakemberhez fordulunk segítségért.  A gombáktól, atkáktól, és egyéb más bútorokba beférkőzött oda nem illő élősködőktől is könnyűszerrel megszabadíthat minket egy tapasztalt és hozzáértő szakember, merjünk hozzá fordulni.

Üzemorvosi vizsgálat a szőnyegtisztítás.hu partnerei között

Mennyi időbe telik egy üzemorvosi vizsgálat?

Általában az üzemorvosi vizsgálat 8-10 percet igényel, az idő eltérést leginkább a kórtörténet felvételek közti időkülönbség okozza. Vizsgálati beosztásokat 10 perces időintervallumok szerint készítjük el, vagy a munkáltató készítteti el azt az illetékes kollégával, megegyezés alapján.

Miből áll egy üzemorvosi vizsgálat általában?

Az orvos adatokat egyeztet és felveszi a kórtörténetet, miközben a pácienst kikérdezi műtéteiről, esetleges panaszairól. Átfogó belgyógyászati vizsgálatot követően megmérik a munkavállaló vérnyomását valamint pulzusát, majd ezt követi egy látásélesség-és színlátás vizsgálat, az un. Kettesy-tábla és színlátásvizsgáló könyv segítségével. Érdemes tudni, hogy a vizsgálatok köre bővülhet munkakörtől és foglalkozás-egészségügyi kategóriától függően egyaránt. Emellett előfordulhat az is, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvos elrendeli a további szükséges szakvizsgálatok elvégzését az alkalmatosság megállapításához.

üzemorvosi vizsgálat budapest

üzemorvosi vizsgálat

INGYENES Plasztikai sebészet konzultáció

Plasztikai sebészet konzultáció

Kinek a felelőssége az, hogy az üzemorvosi alkalmassági vizsgálatot elvégezzék?

Mindenképpen a munkáltató felelőssége az, hogy olyan munkavállalót alkalmazzanak, aki egészségügyi szempontból is alkalmas az adott pozíció betöltésére. Így a munkáltató kötelessége arról gondoskodni, hogy az üzemorvosi vizsgálatot elvégezzék a munkavállaló számára.

Mi a különbség az egészségügyi kiskönyv kiállításával járó alkalmatossági vizsgálat és a normál üzemorvosi vizsgálat közt?

Abban az esetben, ha egészségügyi kiskönyves vizsgálatról beszélünk, a páciensnek egy évnél nem régebbi negatív tüdőszűrő vizsgálati eredménnyel kell megjelenni a foglalkozás-egészségügyi orvosnál. A normál üzemorvosi vizsgálat esetében erre nincs szükség.

Egészségügyi kiskönyvet kinek szükséges csináltatnia?

Kinek szükséges egészségügyi kiskönyvet csináltatnia?

Valamennyi munkavállaló köre megtalálható weboldalunkon a Magánszemélyes/Egészségügyi kiskönyv menüpont alatt, de egyszerűen fogalmazva az egészségügyi intézményben, gyermekellátásban, vendéglátásban, élelmiszeriparban (ide értve az élelmiszergyártást, kezelést, kereskedelmet), az állattenyésztéyben, ivóvízellátásban, a gyógyszeriparban és olyan egyéb vegyiparban dolgozók, melyek az emberi szervezetbe vagy azzal érintkezésbe kerülnek (pl: kozmetikusok

Ezen munkavállalók köre megtalálható honlapunkon a Magánszemélyek/Egészségügyi kiskönyv menüpont alatt, de szabad fogalmazásban az egészségügyi intézményben, a gyermekellátásban, a vendéglátásban, az élelmiszeriparban – beleértve az élelmiszergyártást, kezelést és kereskedelmet is -, az állattenyésztésben, az ivóvízellátásban, a gyógyszeriparban és az olyan egyéb vegyi anyagokkal dolgozó munkavállalók, amelyek az emberi szervezetbe vagy azzal érintkezésbe kerülnek (például kozmetikumok, ásványvizek, tápszerek), érvényes egészségügyi kiskönyvvel kell hogy rendelkezzenek a munkavégzés során.

Milyen jogszabályok vonatkoznak a foglalkozás-egészségügyre?

Erre a kérdésre több jogszabály is vonatkozik. Alapvetően azt írja elő az 1993. évi XCIII. Munkavédelemről szóló törvény, hogy a munkáltatónak kötelessége biztosítani a foglalkozás-egészségügyi ellátást a munkavállalói számára. Az ellátás részletei megtalálhatóak a 89/1995. (VII. 14) Kormányrendeletben. Ennek melléklete tartalmazza a foglalkozás-egészségügyi kategóriába sorolást is.

Szükséges-e az általános vizsgálaton túl további vizsgálatra ha képernyő előtt dolgozom?

Azoknak a munkavállalóknak, akik legalább 4 órát monitor előtt dolgoznak, a jogszabály szerint kétévente kötelezettek szemészeti alkalmassági vizsgálatra. A foglalkozás-egészségügyhöz hasonlóan, a munkáltató kötelessége, hogy biztosítsa munkavállalója számára a vizsgálat lebonyolítását. Ezt a hatóság ellenőrzi a munkaügyi ellenőrzés keretein belül.

Hogy vizsgálják ki a magyarul nem beszélő kollégáinkat?

A vizsgálat előtt kitöltenek egy angol nyelvű kérdőívet, mely az eddigi kórtörténetet térképezi fel, majd az ehhez kapcsolódó esetleges panaszaikat, így nyilatkoznak az általuk ismert egészségi állapotukról. A munkáltató védelmében a magyar állampolgároktól is szokták kérni, magyar nyelvű kérdőív használatával.

Szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten környékén!

Szőnyegtisztítás, vegytisztítás, atkamentesítés
Szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten környékén!

Szőnyegtisztítással foglalkozó üzemünkben, modern eszközök segítségével, szőnyeg-és kárpittisztítást, vegytisztítást, helyszíni padlószőnyeg és kárpittisztítást, atkamentesítést vállalunk. Ezek mellett vállaljuk még családi házak, irodák szőnyegtisztítását garanciával, helyszíni kiszállással, jutányos négyzetméter árakkal.

A szőnyeg anyagának megfelelő tisztítószerrel végzünk alapos, mélytisztítást, melynek eredményeképpen a por és atkák is teljeskörűen eltűnnek a szálakból. A padlószőnyegünk rendszeres tisztításával pormentes, allergén mentes, kellemes környezet alakítható ki.

Helyszíni kárpittisztítás

Garantáljuk a bútorfelületek kárpittisztítását, autókárpitok takarítását Budapesten és agglomerációjában, helyszíni kiszállással, igény esetén hétvégi munkavégzéssel. Válasszon minket, hogy megszabaduljon az allergiától, kellemetlen szagoktól, a szőnyegtisztítás és kárpittisztításnak köszönhetően.
Textíliák mosása, vasalása

Vállaljuk továbbá lakástextilek és törölközők mosását, ruhák tisztítását, szakszerű vasalását panziók, vendéglátóhelyek, valamint magánszemélyek részére egyaránt. Keressen minket bizalommal rendezvények után és a turisztikai szezonban is. A rendelkezésünkre bocsátott ruhákat tökéletesen tisztán, egyéni igény szerint vasalva, becsomagolva kapja vissza, oda-vissza szállítással.

Szakszerű szőnyegtisztítás és kárpittisztítás Budapesten és környékén, hívjon minket bizalommal!Kárpittisztítás és szőnyegtisztítás Budapesten

Bármilyen jellegű munkát ránk bízhat, a padlófényezéstől a szőnyegtisztításig. Családi házak, lakások, irodák, rendezvénytermek és gyártelepek takarítását vállaljuk egyedi árajánlattal, lehet szó rendszeres, vagy akár alkalmi megbízásról is. Amennyiben mindennapos takarításra, tisztításra vágyik otthonában vagy az irodában, keressen minket.

Szőnyegtisztítás, takarítás Budapest területén és vonzáskörzetében

Üzemi-és egyéb helyszíneken, az Ön otthonában vagy irodájában egyéni igények szerint!

Előfordulhatnak életünk során olyan időszakok, amikor a mindennapos takarítás feladatok bonyolultabbnak tűnhetnek. Senkinek sem egyszerű a mai rohanó világban, a sok teendők közepette a nehezen elérhető ablakok tisztítása, a régóta halogatott szőnyeg és kárpittisztítás, ezek mellett a nagy család ellátása. Mi éppen ezért tűztük ki célul családi házak és társasházak teljes takarítását Budapesten és környékén. Szolgáltatásainkat rugalmasság jellemzi, és rengeteg lehetőséget kínálnak azok számára, akik minket választanak.

A hagyományos takarítás mellett piperetakarítást vállalunk családi házakban is

Gőzölős, fertőtlenítős szőnyeg és kárpittisztítás és atkamentesítés

Rendezvények és felújítások utáni nagytakarítás

Kárpittisztítás, ablaktisztítás

A társasházak és lépcsőházak közös helyiségének nagytakarítása

Szolgáltatásainkat igyekszünk mindig az Ön igényeihez igazítani. Arra is van mód, hogy akár heti szinten ellátogassunk Önhöz, de ha évente szeretne szőnyegtisztítást vagy kárpittisztítást szakemberek segítségével, mi készséggel állunk rendelkezésére.

Kis teherautó bérlés Budapest, szőnyegtisztítás.hu partner oldal

Szőnyegtisztítás partner szolgáltatás:

Kis Teherautó bérlés, illetve a magyar autó bérlés

A Magyar Autókölcsönzők, illetve a Teherautó Kölcsönzők Szövetségének adatai alapján, az árbevétel a 2011-es évhez képest jóval alul marad, annak ellenére, hogy a piacban növekedés tapasztalható. Mindez annak köszönhető, hogy a piacvezető cégek folyamatosan fejlődnek, fejlesztenek, és ez által nagyon pozitív eredményeket érnek el.

Az már most megállapítható a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a tavalyi év eredményei az idei évben is elérhetők lesznek, sőt ha minden a várakozásoknak megfelelő lesz, akkor még túl is szárnyalhatók. A Forma 1-es rendezvénynek köszönhetően a leg eredményesebb hónap az augusztus volt, mely nagyon sok turistát vonzott hazánkba, ezáltal növekedett a teherautó bérlés is.

kisteherautó bérlés Budapest

kisteherautó bérlés

Haraszti Géza elmondása szerint sajnos még mindig nem elég egy ég számár az, ha csak teherautó bérléssel foglalkozik, muszáj más kiegészítő szolgáltatást is nyújtani, mint például a gépjármű értékesítés, vagy szerviz szolgáltatás, vagy alkatrész forgalmazás. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy az elmúlt három év eredményei növekedést jeleznek.

Az eredményességi jelzők alapján már teljes mértékben megállapítható, hogy a 2013-as év eredményes és kiemelkedő, ami a teherautó bérlést illeti. Persze hosszút távú prognózist nem szabad felállítanunk, de az eredmények már meg-meg mutatkoznak.
A reptéri forgalom nagyban befolyásolja a teherautó bérlésnek a mértékét.

A Magyar Légiközlekedési Vállalat csődje sajnálatos módon a szektor ezen területére nagy hatással, volt, megérezhető volt a negatív változás. S mivel a az a terv, hogy Magyarország régiós légi kikötő legyen, dugába dőlt. és mivel a fapados járatok megemelkedtek, és mint tudva lévő, ezen járatokat többnyire a hátizsákos turisták veszik igénybe, sajnos nem növelte a teherautó bérléssel kapcsolatos forgalmat. Viszont annak köszönhetően, hogy vannak olyan rendezvények, melyek meg növelik hazánk látogatottságát, mint például a Forma 1-es rendezvény és olyankor több a teherautó bérlés, kompenzálódni látszik az üzletág Haraszti László MAKSZ elnök véleménye alapján.

Ha bármi más kérdése van kisteherautó bérléssel kapcsolatban keresse fel honlapunkat: kisteherautoberles.co.hu

Yoga en Barcelona y en Gracia: szőnyegtisztító nemzetközi partnere

Yoga Barcelona

En el nivel físico, el yoga en Barcelona y sus prácticas de limpieza han demostrado ser extremadamente eficaces para diversos trastornos. A continuación se presenta una breve descripción de algunos de los beneficios del yoga en Barcelona:

Aumento de la flexibilidad: el yoga en Barcelona te hace flexible, evitando así malas posturas y dolores de espalda.

Desarrolla la fuerza muscular: los músculos fuertes ayudan a prevenir la artritis y el dolor de espalda.

Perfecciona tu postura: la mala postura causa dolor y degeneración de la columna vertebral. El yoga en Barcelona evita la caída y cura la mala postura.

Evita la rotura de cartílagos y articulaciones: el yoga en Barcelona garantiza el movimiento completo de todo tipo de articulaciones, evitando cualquier avería debido al mal uso.

Protege su columna vertebral: las asanas de yoga en Barcelona con pliegues, curvas hacia adelante y giros mantienen los discos espinales flexibles, fortaleciendo así su columna vertebral.

Mejora tu salud ósea: muchos movimientos en asanas de yoga en Barcelona fortalecen los huesos. El yoga en Barcelona reduce los niveles de cortisol-hormona del estrés, lo que mantiene el calcio intacto en los huesos, manteniéndolos fuertes y sanos.

Aumenta el flujo sanguíneo: los ejercicios de relajación en yoga en Barcelona ayudan a la circulación sanguínea. Muchas posturas en yoga en Barcelona ayudan a que el flujo de sangre venosa vuelva al corazón. Las posturas ayudan a aumentar los niveles de hemoglobina, previniendo la anemia.

Drena tus linfas y aumenta la inmunidad – El yoga en Barcelona ayuda a drenar la linfa (fluido rico en células inmunitarias). El drenaje de este líquido ayuda a combatir las infecciones, destruir las células cancerosas y eliminar los desechos tóxicos del cuerpo.

Aumenta la frecuencia cardíaca: el aumento en la frecuencia cardíaca reduce el riesgo de ataque cardíaco y alivia la depresión.

Baja la presión arterial: el yoga en Barcelona, especialmente Savasana, reduce la hipertensión.

Regula sus glándulas suprarrenales – Las glándulas suprarrenales secretan cortisol en respuesta a la condición de estrés. Sin embargo, si los niveles de cortisol son todavía altos, se deteriora el sistema inmunológico, se pierde la memoria y se produce daño cerebral permanente. El yoga en Barcelona es conocido por reducir los niveles de esta hormona.

Te hace más feliz: la práctica constante de yoga en Barcelona disminuye la depresión, conduce a un aumento significativo en los niveles de serotonina, una disminución en los niveles de monoaminooxidasa (una enzima que descompone los neurotransmisores) y cortisol. Todos estos factores contribuyen a elevar tu sensación de felicidad.

Funda un estilo de vida saludable: el yoga en Barcelona aumenta el movimiento, disminuye la ingesta de alimentos y lleva a un estilo de vida más saludable.

Reduce el azúcar en la sangre: el yoga en Barcelona reduce los niveles de azúcar en la sangre y el colesterol LDL (malo) y aumenta el colesterol HDL (bueno).

Te ayuda a concentrarte: el yoga en Barcelona regular mejora la coordinación, la memoria, el coeficiente de inteligencia y el tiempo de reacción.

Relaja su sistema: el yoga en Barcelona lo ayuda a controlar su respiración, lo ayuda a relajarse y tiene un efecto calmante sobre el cuerpo.

Mejora tu equilibrio: el yoga en Barcelona te ayuda a corregir tu mala postura y mejora tu equilibrio.

Mantiene su sistema nervioso: el yoga en Barcelona mejora el flujo de sangre a la pelvis, si está tratando de quedar embarazada induce a la relajación si padece insomnio.

Libera la tensión en las extremidades: el yoga en Barcelona nos ayuda a reconocer dónde se tiene tensión en el cuerpo. La práctica continua de yoga en Barcelona te ayuda a liberar tu tensión.

Te ayuda a dormir más profundo: el yoga en Barcelona te ayuda a estar menos estresado, menos cansado y te ayuda a dormir mejor.

Mejora la funcionalidad de su sistema inmune. Se ha visto que la práctica regular de yoga en Barcelona aumenta los niveles de anticuerpos en caso de infecciones que conducen a una mejor inmunidad.

Brinda a los pulmones espacio para respirar: el yoga en Barcelona mejora la función pulmonar, incluido el volumen máximo durante la inspiración y la exhalación eficiente.

Previene el síndrome del intestino irritable y otros problemas digestivos: las úlceras, el síndrome del intestino irritable y el estreñimiento son el resultado del estrés. El yoga en Barcelona es responsable de limpiar el cuerpo de todos los desechos y prevenir estos trastornos.

Te da tranquilidad: el yoga en Barcelona disipa el estrés y ayuda a curar las migrañas, el insomnio, el lupus, la esclerosis múltiple, el eczema, la hipertensión y los ataques al corazón.

Aumenta tu autoestima: el yoga en Barcelona te ayuda a realizar tu verdadero valor, y así enseñarte que eres una manifestación del Ser Supremo. Le inculca una mejor salud, lo que indirectamente aumenta su autoestima.

Alivia su dolor: el yoga en Barcelona puede reducir el dolor causado por la artritis, el dolor de espalda, el síndrome del túnel carpiano u otras afecciones crónicas.

Te da fuerza interior: el yoga en Barcelona te ayuda a hacer cambios positivos en la vida.

Lo ayuda a mantenerse libre de drogas: los estudios demuestran que las personas que sufren de asma, presión arterial alta, diabetes tipo II han visto una reducción en la dosis de su medicina debido al yoga en Barcelona.

Beneficia tus relaciones: el yoga en Barcelona te ayuda a ser más humilde, aumenta la amabilidad y la compasión, lo que lleva a mejores relaciones.

Utiliza sonidos para calmar los senos paranasales: el yoga en Barcelona ayuda a un mejor drenaje de los senos debido a la meditación y el canto regulares.

Mantiene a raya las alergias y los virus. Practicar yoga en Barcelona ayuda a la limpieza interna de los intestinos, drena los senos paranasales y previene la acumulación de moco.

Alienta el cuidado personal: el yoga en Barcelona lo ayuda a cuidarse mejor con ejercicios regulares.

Eljegyzési gyűrű, gyémánt gyűrű vagy karikagyűrű – Szőnyegtisztítás partner

  1. Három kővel díszített eljegyzési gyűrű, vagy karikagyűrű

A három csillogó kővel díszített eljegyzési gyűrű, akár klasszikusnak is mondható, és mindig nagy sikernek örvendett, azonban napjainkban sikerét az is növelte, hogy Harry angol herceg, menyasszonya Meghan Markle kezét is ilyen gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűvel kérte meg. Tehát nem nehéz kitalálni, hogy az idei nyár eljegyzési gyűrű trendje a gyémántköves jegygyűrű lesz. Ez az eljegyzési gyűrű, még azért is nagyon népszerű, mert nagyon könnyen változtatható, az által, hogy a köveket miként csiszolják meg a jegygyűrűben, amitől aztán a karikagyűrű mellet teljesen egyedi jegygyűrű tündökölhet. Nagyon szerencsésnek mondhatod magad, ha szerelmed egy ilyen csodás jegygyűrűvel lep meg.

  1. Sárga gyémántköves gyémánt gyűrű

A szakértők véleménye szerint egyre nagyobb sikernek és népszerűségnek örvend a sárga köves gyémánt gyűrű, köszönhető ez az egyediségének. Ilyen jegygyűrű viselésekor, igazán hercegnő lehetsz, akár egy mesében. Egyedisége a sárga gyémántköves jegygyűrűnek abban rejlik, hogy ehhez a színhez sokkal nehezebb hozzájutni, mint a fehér gyémántköves változatú gyémántgyűrűkhöz, éppen ezért az értéke is jóval magasabb. A Hollywoodi sztárok körében is nagynépszerűségnek örvend, éppen a magasabb értéke, és egyedisége miatt is. Nicki Minaj és Heidi Klum sem veti meg a viselését a sárga köves gyémántgyűrűnek.

Ovális formájú gyémántgyűrű

Az egyik leginkább kedvelt forma a gyémántgyűrűk, és az eljegyzési gyűrűk körében továbbra is az ovális forma, mely az idei évben is rendületlenül hódit, mely köszönhető annak, hogy rendkívül elegáns és finom megjelenést kölcsönöz viselőjének, a letisztul ovális formának köszönhetően. Ami még nagyon előnyös az ovális formára csiszolt gyémántgyűrűnél, legyen az eljegyzési gyűrű, vagy karikagyűrű mellett kísérő gyűrű, hogy a csiszolásnak köszönhetően optikailag jóval nagyobbnak tűnik a kő. A sztárok közt Blake Lively és Kristen Dunst is büszke viselője az ovális kővel díszített gyémántgyűrűnek.

  1. Rozéarany kővel díszített karikagyűrű, eljegyzési gyűrű

Bizonyára nem mondunk újat azzal, ha megállapítjuk, hogy a rozéarany mánia, manapság már minden téren hódít, és nincs ez másként az ékszer divatban sem! A hozzáértő szakemberek véleménye alapján elmondható, hogy manapság egyre több rozéarany árnyalatú gyémántgyűrű, eljegyzési gyűrű megrendelés történik. A hírességek közt, akik maguk is viselnek rozéarany eljegyzés gyűrűt, az nem más, mint Hayden Panettiere, vagy Leighton Meester. A rozéarany gyémántgyűrűk, csodás kiegészítők, mindamellett, hogy ragyogó szépségű ékszerek is egyben.

 

Tamási fürdő, menedzserszűrés, goose down, szonyegtisztitas, best goose down, vízszerelő és fűtésszerelő, autó alkatrész, kipufogó, zárjavítás, video marketing, fürdő

fürdő
goose down, menedzserszűrés
keresomarketing
best goose down
goose down comforter
szonyegtisztitas
vízszerelő és fűtésszerelő
video marketing
autó alkatrész
kipufogó
Tamási fürdő, menedzserszűrés, goose down, szonyegtisztitas, best goose down, vízszerelő és fűtésszerelő, autó alkatrész, kipufogó, zárjavítás, video marketing, fürdő

Pehelypárna, irodaház takarítás, ételrendelés, kreatív webáruház, fűtésszerelő, Wallerfurner, Egrokorr, Műfű, Fatumjewels

pehelypárna
egészséges étel házhozszállítás és ételrendelés
víz- gáz-, fűtésszerelő
Egrokorr ipari termékek
kreatív webáruház
Fatumjewels jegygyűrű
egyedi raklap
műfű
Irodaház takarítás Pehelypárna, irodaház takarítás, ételrendelés, kreatív webáruház, fűtésszerelő, Wallerfurner, Egrokorr, Műfű, jegygyűrű