2 jó tanács a szőnyegen lévő makacs szennyeződések eltávolítására

Szőnyegen lévő makacs szennyeződések eltávolítására két jó tanács

Úgy mondják, hogy az otthonunk központi helye, lelke, a nappali szoba, a konyha beszélgetéseknek ad helyet, míg a terasz a sörözésre és a világmegváltó tettek kigondolására alkalmas hely. Sokszor azonban elfelejtkezünk arról, hogy hőn szeretett otthonunkat melegebbé és barátságosabbá tevő szőnyegeinknek, azonban mekkora forgalommal és szennyeződéssel kell szembenézniük nap, mint nap, melyek lehetnek természetes szennyeződések, vagy akár kisebb balesetekből adódó bepiszkolódások. Talán nem is véletlen annak a mondásnak a jelentése, hogy ha valakit lábtörlőnek néznek, hisz oly sok mindent kell elnyelnie…

Azok, akik kevésbé kedvelik a szőnyegeket, azoknak nem kell bajlódniuk a tisztítási folyamatokkal, mert egyszerűen feltörlik a padlót, és a szennyeződés máris tova tűnik. Viszont akik a szőnyeg mellett döntenek, azoknak sem kell kétségbe esniük, ha valamilyen folt keletkezik, hőn szeretett szőnyegükön. Nos, nekik szolgálunk egy-két hasznos otthoni praktikával.

1. Szóda- a magyar leleményesség határtalan.

Ugye mindannyiunk számára ismert az az eset, amikor valamilyen ital ráborul a szőnyegre, ami bizony makacs foltot hagyhat maga után, ilyen például a vörösbor, vagy akár a málnaszörp. Az ilyen esetekben legelőször az fut át az agyunkon, hogy a folt nehogy végérvényesen megmaradjon, éppen ezért azonnal el kell tűntetnünk. És miközben nekiesünk az eltávolításának nagy erőkkel, közben esik le számunkra, hogy azért jó volna, ha nem okoznánk maradandó károsodást sem a szőnyegben. Nos, éppen az ilyen esetek megoldására van egy praktikus ötletünk. Ha a foltunk nem túl régi, vagy éppen teljesen friss, akkor a szódavízzel, vagy széndioxiddal dúsított ásványvízzel való felöntése, feláztatása megoldás lehet a szőnyegünk megmentésében. Mivel a kis buborékok segítenek a szennyeződés felpezsgetésében, fellazításában, utána már könnyű szerrel folytathatjuk a szennyeződés eltávolítását, valamilyen kiegészítő kezeléssel, vagy vegyszerrel.

2. Házi szerek használata

Az egyszerűbb szennyeződések megoldására elegendő lehet a szódavizes megoldás, de lássuk mi a teendő, ha egy komolyabb foltot kell eltávolítanunk, amely esetleg már hosszabb ideje éktelenkedik szőnyegükön. A megoldás ott rejlik otthonunkban, csak egy picit körbe kell néznünk a háztartásunkban. Van egy egyszerű oldat, melynek elkészítéséhez azonban nem kell kémikusnak lennünk. Bizonyára minden otthonban fellelhető némi mosópor és ecet. Nos, a recept a következő a makacs foltokhoz: fél liter forró vízhez adj egy teáskanálnyi mosóport és egy picivel több ecetet. A keveréket permetezd a foltra és várj pár percig, hogy a hatóanyagok dolgozhassanak. Pár perc elteltével kellően fellazul a szennyeződés, és már meg is kezdhetjük a mechanikai eltávolítást egy kis dörzsöléssel. ennek a módszernek az alkalmazása során nem kell attól tartanunk, hogy valamiféle maradandó károsodást szenvedne el a szőnyegünk, viszont teljesen újjá varázsolhatjuk!

Tehát mindig jó, ha tartalékba van otthonunkban egy palack szódavíz, vagy szénsavas ásványvíz, mosópor és ecet. És ne habozzunk kikeverni az otthoni csodaszerünket, ha bármiféle makacsabb szennyeződéssel találjuk szembe magunkat. A recept egyszerű, de annál hatásosabb!

Főoldal a 2 jó tanács a szőnyegen lévő makacs szennyeződések eltávolítására aloldalról

Kárpittisztítás gyorsan és kényelmesen Budapesten.

A kárpittisztítás lehet e gyors, kényelmes és hatékony?

A legtöbb háztartásban nem fordítanak kellő figyelmet a kárpittisztításra, mint tevékenységre. Általában, ha bútorainkat valamilyen sérülés éri, akkor általában a házi praktikákhoz nyúlunk elsősorban segítségül, de van, hogy a reklámokban látott legújabb csodaszernek is bizalmat szavazunk. De miért is vállaljuk annak a kockázatát, hogy esetleg nagyobb kárt okozunk az anyagban, és még akkor sem biztos a siker, vagy egyáltalán miért is bajlódunk mi magunk? Miért is fogadjuk el, hogy bútoraink egyre leharcoltabbnak tűnnek, ha van megoldás minderre? Miért nem fordulunk kárpittisztító szakemberhez, mitől félünk?

Cikkünkben végigjárjuk a felmerülő aggályokat.

Elsősorban sok esetben attól félnek az emberek, hogy a kárpittisztítással foglalkozó cégek horribilis áron végzik a tisztítást, és hogy a kiszállási költségek is magasak. Pedig ha gondosan megérdeklődjük, és utána informálódunk az áraknak, rá kell, hogy jöjjünk, hogy pár ezer forint ráfordítással mekkora változásokat tudunk elérni, bútoraink és ezzel együtt otthonunk kinézetén. Ráadásként még ott van az a részei is, hogy azért ez nem egy hetente elvégezendő feladat, tehát ha mindent számba veszünk, akkor rá kell jönnünk, hogy ez nem egy luxus kiadás, és nagyon hamar megtérül számunkra. És ráadásul találhatunk olyan céget is, amelyik nem számol fel kiszállási költséget sem.

kiváló szőnyeg és kárpittisztítás budapest

szőnyeg és kárpittisztítás budapest

A másik aggodalma az embereknek, a kárpittisztítással kapcsolatosan, hogy a tisztítás során esetleg a szövet, vagy kárpit rongálódhat, megsérülhet. Nos, ettől sem kell tartanunk, hisz a mai modern eljárásoknak köszönhetően 100%- ban kíméletes módón történik a tisztítás folyamata, persze, ha megfelelő céget választunk, mert mint tudjuk, sajnálatos módon minden munkaterületen lehetnek szakbarbárok, ezért is fontos körültekintően választanunk ezzel foglalkozó céget. Az ilyen cégeknek ez a profiljuk, ismerik a tisztítási folyamatokat, a vegyszereket, s, hogy mikor milyen szövetnél mit válasszanak.

A másik fő probléma amit kérdésként még fel szoktak tenni, hogy vajon megszárad –e az alaposan kitisztított kárpit, s mennyi idő a száradás? Erre a válasz a következő: természetesen megszárad, szobahőmérsékleten körülbelül 6 óra az átlagos száradási idő.

Másik aggodalma az embereknek sok esetben a kárpittisztítással kapcsolatosan a vegyszerek használata, hogy azok veszélyesek lehetnek –e, vagy nem ártalmasak – e az egészségre? A válasz erre is az, hogy mivel nagy az igény a környezet és egészségbarát termékekre, az öko megoldásokra, ezáltal egyre több cég használ vegyszermentes, környezetkímélő termékeket.

Végül azért megjegyezném, hogy természetesen léteznek makacs foltok, melyek eltávolítása nagyon nehézkes, és nem minden esetben sikeres a tisztítási művelet. Ilyenek lehetnek a vér, vizelet foltok. De nagyban növeljük az eltávolítás esélyét, ha szennyeződést követően minél hamarabb megkezdjük az eltávolítást, és szakember segítségét kérjük. És arról se felejtkezünk meg, hogy a szemmel nem látható szennyeződések (atkák, gombák) elleni harcban a szakember által végzett tisztítással nyerhetünk csak.

Kiválóan petersegit fűtésszerelés Budapesten

Kárpittisztítás Partner: fűtésszerelés Budapest a petersegit.hu weboldalon

Fűtésszerelés Budapesten a legmodernebb eszközök használatával

A fűtésszerelés fogalmát gyermekkoromban a távfűtés, gázkonvektor, cserépkályha, vagy villanyfűtés szerelése jelentette, és némi túlzással ennyiben ki is merítette az ezzel kapcsolatos ismereteimet. Manapság viszont már olyan új szinte „űrkorszaki” fűtési módok vannak, melyek egyre nagyobb teret kapnak, hogy aki egy picit nem követi ezek változásait, nem olvas utána, vagy nem tájékozódik ezzel kapcsolatosan, bizony hamar azt érezheti, hogy lemarad. De mondhatni, hogy nem csak az új technológiák fejlődtek az utóbbi évtizedekben, hanem a hagyományos módok is hatalmas változásokon mentek át.

Mivel manapság már az átlagember is informálódhat és bármilyen információhoz hozzá férhet (már ha az nem titkos) ahhoz, ami érdekli, köszönhetően a médiának és annak , hogy a tudomány egyre nagyobb teret hódit, folyamatosan képezhetjük magunkat különböző területeken, mint például a fűtésszerelés, mely az új ingatlanba költözők többségét közvetve, vagy közvetlenül is érinti, tekintve azt, hogy ki milyen mértékben vállalkozó szellemű. Manapság már egyre többen szeretik saját maguk kigondolni, hogy milyen technikai megoldással fűtsék otthonukat, és hogy a használati meleg víz forrása miből adódjék. És hát vannak olyanok is akik előszeretettel, szakmájuktól függetlenül a fűtési rendszer kivitelezési munkálatait, vagy legalábbis egy részét saját maguk által kívánják elvégezni. Az úgy nevezett önjelölt fűtésszerelők generációjának kialakulása van folyamatban. A korábbi évekhez képest mindez, korántsem jelenti azt, hogy a fűtésszerelés napjainkra leegyszerűsödött volna, sőt ellenkezőleg! Mind az önjelölt, mind pedig a tanult fűtésszerelőknek a technika fejlődése által egyaránt újabb és újabb problémákkal kell szembesülniük.

A dolog összetettségének érdekében, és anélkül, hogy belebonyolódnánk a technikai részletek sokaságába, érdemes megemlíteni néhány a fűtésszerelés szempontjából izgalmasnak mondható új keletű problémát, melyek még izgalmasabbá teszik:

Nagyon nem mindegy a manapság egyre nagyobb előszeretettel használt cirkófűtéseknél a kondenzációs gázkazánok hatásfoka szempontjából, hogy milyen hőmérsékletű vizet állítanak elő. Ez a rendszer a hagyományos radiátoroknál, ahol magas a hőmérséklet a radiátorokban, nem tud kondenzációs üzemben működni, ezért ennek használata értelmetlenné válik.

Mivel a split klímák a hőszivattyú elvén működnek, nem csak és kizárólag hűtésre, hanem fűtés céljára is használhatóak. Ez a berendezés nagyon jól hasznosítható optimális hőmérsékleti tartományban, de a külső hőmérséklet csökkenésével ez az érték nagymértékben romlik. Tervezéskor még azt is figyelemmel kell kísérni, hogy milyen mélységű hőmérséklethez kívánjuk használni. A magyarországi hőmérsékleti minimál értékek sok klímán kifogtak már, és ilyenkor kényszerűségből más fűtési alternatívára kell váltani, mint például a villanyfűtés.

Mikor mit érdemes használnunk használati meleg víz előállítására, vagy mikor melyik fűtési rendszert használjuk fűtésre, például napkollektort, hőszivattyút, és mikor célszerű a kettő kombinációját ötvözni? A napkollektorokat elsősorban használati meleg vízre használják, ezzel ellentétben a hőszivattyút elsősorban fűtésre. A hőszivattyú többféleképpen nyerheti az energiát, van olyan fajta a mely a talajból, ezen belül is többféle létezik, van, amelyik a talajfelszínhez közeli rétegből, de létezik olyan is, amelyik a mélyebb rétegekből, de van az a típus is mely állóvízből, vagy megfelelő vízhozamú kút vizéből nyeri az energiát. És van, az a típus mely a levegőből nyeri az energiát, ezek a nyári időszakban hűtésre is szolgálnak. Ezeket a fő szempontokat célszerű, és szükséges tervezéskor figyelembe venni.

A padlófűtés és a radiátoros fűtés előnyei és hátrányai, melyeket különböző körülmények esetén célszerű figyelembe venni. Mikor célszerű a manapság még nagyon új és korszerű falfűtést alkalmazni, figyelembe véve, hogy az utóbbi hűtésre is kiválóan szolgál, ráadásul olyan formában, hogy a helységben tartózkodók számára a huzatmentes élményt szolgálja.

Mára a fűtéstechnika idáig jutott a cserépkályhától és a konvektortól…

 

kárpittisztítás fontossága budapest

Kárpittisztítás személyes beszámoló

Személyes beszámolóm a kárpittisztítás fontosságáról

Van egy kanapénk, amit bő 20 évvel ezelőtt szereztek be a szüleim. Egy kihúzhatós, szép kis színes darabról van szó. Rengeteget játszottunk rajta a testvéreimmel. Van egy hozzá tartozó fotel is, gyerekkorunkban ez volt a „ló”, ennek háttámlájára ültünk fel, és „mentünk a vadnyugatra”. Szerencsére szabad volt ezt csinálnunk, sőt, mi még ehettünk is bent a tévé előtt, ami a legtöbb barátunk családjánál tilos volt. Én nagyon értékeltem a szüleink ilyetén hozzáállását, de a kanapénk már nem biztos… szegény elég rossz állapotba került, mire a tesóimmal mindhárman átléptük a felnőttkor küszöbét. Néha, amikor hazalátogattam a szülői lakba, elmerengtem a sok elmosódott, valószínűleg egykori tea-, kakaó-, csoki- és sáreredetű foltot nézegetve a gyerekkori emlékeken, de egy alkalommal beismertem magamnak, hogy eléggé igénytelen benyomást kelt, és elrontja az amúgy nagyon szépen rendben tartott, ízlésesen berendezett nappalink összképét. Furcsa dolog, de korábban eszembe sem jutott, hogy ezt ki lehetne tisztíttatni, és mikor felvetettem az ötletet édesanyámnak, meglepetésemre azt válaszolta, hogy nem is tudta, hogy a saját kezű pepecselésen túl nem csak cserélni lehet az egész huzatot. Pedig létezik kárpittisztítás, amit a szakemberek saját otthonunkban végeznek el.

kárpittisztítás fontossága budapest

kárpittisztítás fontossága

Mondjuk én sem tudtam sokat a témáról, de rákeresve a neten elkezdtem tájékozódni a kárpittisztítás rejtelmeit illetően. Vannak kifejezetten kárpittisztító gépek, amiket akár kölcsönözni is lehet. Az én választásom egy szimpatikus cégre esett, akik a honlapjukon elég részletesen elmagyarázták, hogyan dolgoznak, ráadásul náluk bio tisztítószerekkel végzett kárpittisztítás is választható, ami a szememben plusz pont, nem csak mert fontosnak tartom a környezet védelmét, hanem annál is inkább, mert az öcsém erősen allergiás mindenféle vegyszerre, és a fél éves kislányát is szeretnénk megkímélni a sok kemikáliával való érintkezéstől.

Szóval a témáról olvasgatva megtudtam, hogy a kárpittisztító gép egy brutálisan erős szívóhatású valami, ami a kanapé legmélyebb rétegeiből is kiszedi a port, egyéb szennyeződéseket, atkákat, gombákat. Ezt a folyamatot egyes gépek esetében más technológiákkal is segítik a minél hatékonyabb tisztító hatás érdekében, de egy mindenképp közös mindegyik modern berendezésben: hogy mindezt a szöveten keresztül teszik, aminek megvan az a nem kis előnye, hogy nem kell szétszedni a kanapénkat… A tisztító szer, amit alkalmaznak, sokféle lehet, én, ahogy már említettem, bio verziót választottam.

Az egész kárpittisztítás végül sokkal  kevésbé volt macerás művelet, mint amire számítottam, és sokkal gyorsabban és sokkal olcsóbban megvolt, mint ahogy előzőleg feltételeztem. Így utólag már nem is értem, vajon mi lehet az oka, hogy ennek a dolognak a fontossága nincs igazán elterjedve a köztudatban. Nekem is hány év kellett, mire eljutottam odaáig, hogy felkeressek egy kárpittisztítással foglalkozó céget! És ahogy nap mint nap látom barátoknál, irodákban, vendéglátó helyeken, mások számára sem annyira evidens, hogy ezt a munkát elvégeztessék.

Valamiért az él a fejekben, hogy csak újrahúzatni lehet a bútorokat, vagy egyenesen lecserélni, merthogy „kiszolgáltak”. Új bútorokat venni persze költséges mulatság, amit kevesen engedhetnek meg maguknak, nem csoda hát, hogy olyan sok lakásban látunk lestrapált székeket, foteleket és kanapékat. Pedig igazán nem kéne kiegyezni ezzel a látvánnyal, különösen nem a XXI. században, amikor az elképesztően hatékony tisztító gépek is elérhetők, és az embernek gyakorlatilag semmi más dolga nincs, mint tárcsázni valamelyik cég számát, és beengedni az alkalmazottat a nappaliba… pár óra múlva, a bútor száradása után pedig már használatba is veheti a látszólag szinte újra cserélt bútordarabját.

Ezek után talán fölösleges is elmesélnem, hogy nálunk mekkora változást hozott a kanapénk kitisztíttatása. Bár léteznek olyan makacs foltok, amiket csak halványítani lehet, véglegesen eltüntetni nem, nálunk szerencsére semmilyen látható kosz nem maradt. Most gyakorlatilag úgy néz ki a kanapénk, mint a húsz évvel ezelőtti fényképeken, amitől egész más a nappalink összhatása, a színek felfrissítésétől valahogy sokkal élettelibb lett az egész szoba. És ami a bónusz, hogy megfigyeltük, az allergiás öcsém is sokkal kevesebbet fújja az orrát azóta a családi találkozások alkalmával, tehát a „láthatatlan mikroszennyeződések eltávolítása” ígéret is teljesült.

 

Bio szőnyegtisztítás és Kárpittisztítás

A bio szőnyegtisztítás előnyei

Erre a kérdésre egyszerű a válasz: Szőnyegtisztításra. Nem, nem viccelődőm, hanem arról van szó, hogy meggyőződésem: egy szőnyeg kitisztítására csak a bio, más néven ökológiai, azaz vegyszermentes szőnyegtisztítás alkalmas, és minden ettől eltérő eljárás beszennyezi azt, amit ki szeretnénk tisztítani, beszennyezve ezáltal az életterünket és a szervezetünket is, lassan, fokozatosan megbetegítve minket. És ez természetesen nemcsak a szőnyegtisztításra igaz.

Én már évek óta kizárólag ökológiai tisztálkodó és tisztítószereket használok: kézmosáshoz, fürdéshez, hajmosáshoz és mosogatáshoz bio színszappant, fogmosáshoz fluorid-, paraben- és SLS-mentes bio fogkrémet (mindebből számomra nem a bio minősítés a lényeges – jóval kisebb problémának tartom azt, ha mondjuk a szappan egyik alapanyagát adó pálmazsír nem bio körülmények között termesztett növénytől származik, mint azt, ha közismerten káros vegyi anyagokat használnak egy termék összetevőiként), mosáshoz pedig mosódiót és szükség esetén, fehérítésre nátrium-perkarbonátot. Megjegyzem, hogy a mosódióval mosott ruháknak még kellemesebb is az illatuk, mint a mindenféle mosóporok és öblítők erőszakos és igen ártalmas (összetételüket tekintve üzleti titkot képező, és így ellenőrizhetetlen) illatanyagaival szinte visszavonhatatlanul, örökre átitatottaké…

bio szőnyegtisztítás és kárpittisztítás

bio szőnyegtisztítás

És amikor a fenti változtatások mellett döntöttem, akkor még nem is láttam olyan szörnyűségeket, amilyenek szemtanújává később válnom sikerült… Azóta pl. az egyik közeli barátnőmnél, a munkájával járó mértéktelen vegyszer- (tisztítószer-) használat következtében, ún. többszörös vegyszerérzékenység alakult ki, ami egy rendkívül ijesztő kórkép mind a külső szemlélő, mind a problémában szenvedő ember számára, sőt, akár életveszélyes vagy egyenesen halálos (!) is lehet…

Szóban forgó barátnőmet többek között alkalmam volt anafilaxiában látni azután, hogy édesanyjától visszakapott egy szekrénnyi ruhát, aminek kimosását mosógépe meghibásodása miatt bizott rá, és amit az ugyan mosódióval mosott és utána tiszta vízben, kádban öblített ki kétszer is, de a mosógépét amúgy Ariel mosóporral használja, így a ruhák beszennyeződtek az említett készítmény később eltávolíthatatlannak bizonyult illatanyagával. (E barátnőm régóta tudott Ariel-allergiájáról, de azt álmában sem gondolta volna, hogy ilyen higításban is problémát okozhat nála.) Az Arielt gyártó Procter & Gamble egyébként büszkén hirdeti a weboldalán, hogy a termékeik garantáltan nem okoznak allergiás reakciót senkinél, és amikor a barátnőm feltette rémtörténetét egy termékértékelő oldalukra, és miután megkérdezte, hogy hogyan lehet ruhákból eltávolítani a mosóporuk illatanyagát, mondanom sem kell, hogy válaszra sem méltatták, a hozzászólását pedig törölték az oldalról. Így hát az Ariel mosópor megmaradt veszélytelennek…..

Mindezt mindenek előtt azért meséltem el, hogy szemléltessem, mennyire csínján kell bánni a háztartásainkban általunk napi szinten használt vegyszerekkel, és hogy rávilágítsak, mekkora érték az, hogy hazánkban elérhető a bio szőnyegtisztítás. Ráadásul több ilyen cég vállal helyszíni tisztítást is, tehát még csak pár napig.nélkülöznünk sem kell szőnyegünket, és a tisztítás folyamatát is megézhetjük elejétől végéig – akkor is, ha történetesen olyan érzékenyek vagyunk a vegyi anyagokra, mint az említett barátnőm. Ez annál is inkább így van, hogy az ilyen szönyegtisztítás során sokszor még a – polleneket, atkákat és más káros anyagokat tartalmazó – port is olyan eljárással szívják ki a szőnyegből, hogy abból gyakorlatilag semennyi sem kerül a levegőbe.

Próbálja ki Ön is a bio szőnyegtisztítást vagy kárpittisztítást – garantáltan nem fog csalódni, pláne hogy az még árban is felveszi a versenyt a hagyományos tisztítási eljárásokkal!

Kanapé tisztítás és online marketing

Milyen a jó kanapé tisztítás

Amikor ülőgarnitúra vásárlásban vagyunk és különböző szempontok szerint osztályozzuk a bútorokat, sokan az egyik legfontosabb dolgot figyelmen kívül hagyják. Ez a szempont a tisztíthatóság, hogy hosszú éveken át rendszeres kárpittisztítással megőrzi e állagát, küllemét. Bizony nincs könnyű dolga aki e szempontot figyelembe véve próbál vásárolni, de kétség kívül egy fontos dolgot céloz meg. A divat bútorok színe gyakran világos ami magában hordozza sérülékenységét és gyenge kosztűrő képességét. Az üzletekben az eladók is csak a gyár által leírtakra hagyatkozhatnak jóhiszeműen.

kanapé tisztítás és online marketing Budapest

kanapé tisztítás és online marketing

A kárpittisztító tapasztalata már a gyakorlatból ered így sokkal pontosabb. Kárpittisztítás szempontjából a legrosszabb anyagok közé sorolható a pamut. Az elméleti előnye, hogy a bőrünknek kellemesebb, eltörpül amellett, hogy a folt csak frissen távolítható el belőle és még akkor sem 100%. Ezt követi a kevert szálas anyag ami csak egy kevéssel jobb, mint az előző, de mégis érezhető már a különbség. A kárpittisztítás szempontjából ugrásszerű hatásfok és látvány emelő anyag a műszál. Ezek a textilek már nagyon látványosan reagálnak a különböző kárpittisztító módszerekre. Általában a nagyon vékony műszálas kanapé tisztítása azért problémás, mert bár tisztítani éppen lehet, de az anyag túl vékony és hajlamos a kifeslésre vagy kiszakadásra.

A micro szálas és plüss jellegű anyagok strapabírók és tisztíthatók. Gyakran felülmúlják a méreg drága textilbőr kanapékat. A textilbőrről az a marketing terjedt el, hogy minden folt kijön belőle. A valóságban természetesen ez távolról sem igaz. Sok cég gyárt ilyen anyagot már és rendkívül nagy a minőségkülönbség. Itt egyértelműen a nevesebb cégek termékei a jobbak. Átkárpitozott textilbőr ülőgarnitúrán még nem találtam normális minőségű textilt. Az ágybetétek hasonlóan a bútorokhoz a műszálas huzat a legalkalmasabb a kárpittisztítás szempontjából. Bármennyire is szeretnénk, de ha tartós bútort szándékozunk vásárolni akkor a pamutot nem ajánlom.

Online marketing

Nagyon sok kanapé tisztító cég használja már az online marketing legmodernebb eszközeit. Ide tartozik a keresőmarketing is, amelynek az egyik legnagyobb hazai éllovasa az online marketing 101 ügynökség.

Kárpittisztítás módszerei: a tisztítás magasabb fokozata

Kárpittisztítás módszerei

Minden lakásban találkozunk klasszikus textil borítású ülő illetve fekvő felületekkel, melyeket szinte az év 365 napján használunk, mégsem tudjuk bedobni a mosógépbe kimosni. Kivételt képeznek természetesen azok a kanapék amihez lehúzható és mosható huzat tartozik. Utóbbi bútorok pont annyira drágák, mint amennyire ritkák. Az összes maradék bútornál marad a kárpittisztítás valamilyen fajtája. Sokat segíthet, hogyha legalább havonta egyszer átporszívózzuk a foteleket, kanapékat és ágymatracainkat.
A tisztítás magasabb fokozata valamilyen kárpittisztító szerrel végzett eljárás, ami hatását tekintve nagyon különböző lehet. A leggyakoribb lehetőség a tisztító hab vagy spray. Általában a gyártó ugyan leírja, hogy végezzen színpróbát, de mindez apró betűkkel a hátoldalon és könnyen okozhat színfakulást a nem megfelelő hígításban vagy mennyiségben végrehajtott kárpittisztítás. A másik logikus kérdés, hogy miután belekentünk egy valamilyen tisztítóanyagot a kárpitba, valóban elegendő e ezt csak úgy kiporszívózni. Kicsit szélsőséges példával élve ha finoman besamponozzuk a hajunkat és hagyjuk megszáradni, vajon utána tiszta lesz? Érezzük, hogy valami nem stimmel ezzel. Talán az egyik hatás az atkák elpusztítása lehet amit tudnak ezek a szerek ha tartalmaznak olyan anyagot.
kárpittisztítás módszerei budapest

kárpittisztítás módszerei

Tudjuk, hogy minden olyan környezetben ahol az ember elhulló hámsejt darabjai megtalálhatóak az atkák megjelennek. Ez a jelenség bár nagyon rosszul hangzik de általánosnak mondható. Itt nyer hatványozottan értelmet, hogy miért fontos profi kárpittisztító szakembert hívni. A kanapé vagy ágy tisztítás során egy jó ipari kárpittisztító gép rendkívül erős szívóképességgel bír. A finom miniatűr szennyeződéseket a vízben feloldódva emeli ki a szövet mélyebb rétegeiből. Tehát a valódinak nevezhető kárpittisztításhoz sok vízre van szükség és megfelelő tisztítószerekre.
A legjobb tisztítószerek olyan tulajdonsággal rendelkeznek például, mint lebomló vagy bőrbarát hiszen valamennyi kárpittisztító szer marad az anyagban amivel bőrünk érintkezni fog. A nagy visszaszívó erőre pedig két szempontból fontos. Az egyik a száradáshoz kell a másik nyilvánvalóan összefügg ezzel, hogy minnél több szennyeződést eltávolítson a kárpittisztítás során. Talán a fenti tartalom elgondolkodtat minket, hogy mi mennyit ér és hogy nem biztos, hogy pénzt spórolunk trendi házi praktikákkal egy olyan területen ami ugyanolyan szakmai tapasztalatot és gyakorlatot igényel, mint akár egy szobafestő vagy kárpitos.

Összeugrik a szőnyeg a szőnyegtisztítás során? Kárpittisztítás lehetséges télen?

Vannak olyan szövetek, melyek összetételüktől függően a víz hatására, kisebb mértékben összemehetnek, vagy kitágulhatnak, ahogyan a ruhák mosás következtében.
Általában ez a jelenség nem tartós, száradás után visszaáll az eredeti állapotba.

A professzionális ipari gépek hihetetlen erősek, és hatékonyan tudják a szőnyeg szálaiból visszaszívni a szennyeződött vizet, ám ez nem jelenti azt, hogy száradási időt nem kell neki hagyni. Háztól házig szolgáltatásnál a tisztítást végző személy, minden esetben tájékoztatást nyújt arról, mi a teendőnk annak érdekében, hogy bútoraink és szőnyegeink, a lehető leggyorsabban megszáradjanak. Gondolunk itt ablakok nyitására, ventilátor vagy légkondicionáló eszköz használatára.

Tapasztalataink során sokszor találkozunk az ügyfelek kifogásaival, ellenkezéseivel. Ahhoz, hogy épek maradjanak szőnyegeink és bútoraink, a minél előbbi száradást tartsuk szem előtt! Amikor a tisztítási folyamat befejeződött, és a kedves ügyfél meggyőződött róla, hogy a tisztítás úgy zajlott, ahogyan azt Ő szerette volna, elégedett az elvégzett munka minőségével, kifizetheti a tisztítás árát. Ezzel elfogadja, hogy teljes mértékben meg van elégedve a tisztítással!

kárpittisztítás és szőnyegtisztítás

kárpittisztítás és szőnyegtisztítás Budapesten

A professzionális szőnyegtisztító gépek biztosítják, hogy a lehető legkevesebb vízmennyiség maradjon szeretett dolgainkban. Miután a tisztítást végzett szakember elhagyja otthonát, a száradási időre már nincs közvetlen ráhatása. Amennyiben az ügyfél nem tartja be a szárításra vonatkozó szabályokat, úgy kedvenc bútorainkon, szőnyegeinken, kellemetlen szagok, vagy más elváltozások mutatkozhatnak meg, ami az ügyfél és nem a tisztítást végző cég felelőssége!

Lehetséges-e a kárpittisztítás télen?

Erre egyszerű a válasz. Ugye szokott télen mosni? Hát persze! Télen sem szokott száradási probléma lenni kárpittisztításnál. A professzionális kárpittisztító gépek igen alaposan szívják ki a szennyezett vizet a kárpitból, és a fűtésnek köszönhetően sokkal szárazabb a levegő! Így a száraz levegő teljesen körbe járja a felületeket, ezért aránylag gyorsabban is száradnak!

A szőnyegeknél kicsit más a helyzet, mivel azok felülről száradnak, a hideg padló pedig nagyon visszahűti a szőnyeget, ezért hosszabb ideig tart a száradásuk. A lakás belső hőmérsékletét minimum 25 fokra kell beállítani, de inkább magasabbra. Ha rendelkezésre áll légkondicionáló berendezés, érdemes ilyenkor bekapcsolni, mivel annak nagyon jó a szárító hatása.

Gondolj ilyenkor arra, ha a száradó ruhákat megfújja a szél, mennyivel hamarabb megszáradnak. Ha nincs légkondi a lakásban, egy jó ventillátorral is elérhetjük ezt a hatást. Ha egyik feltételt sem tudjuk biztosítani, akkor télen nem javasolt a szőnyegeink télen történő tisztítása, mert az bebüdösödhet. Főleg akkor ha hideg padlón fekszik a szőnyeg!

Is it possible to clean all upholstery and carpet?

Can you clean every kind of upholstery and carpet?

No. It is not true that you can clean every kind of upholstery and carpet. There are water repellant materials. In theory, these textiles don’t stain, but the practice shows different. However, our cleaning chemicals don’t soak into the carpet, thus making the cleaning impossible. The video below demonstrates the water repellant textile.

Can you remove any kind of stain?
 
That’s impossible! If someone claims that he is able to clean any kind of stain, then he is a liar. Or just not an expert in carpet cleaning.
The removal of a stain is not hard due to the stain itself, but due to the material of the surface. Natural materials are usually used in upholstery since they don’t fade easily.

However, if coffee is spilled on it, then that very stain won’t fade easily as well.

We even try the impossible, but we can’t make wonders.

 

There was a case where a bed was outside on the terrace, where dogs and cats slept.
Guess how that looked… The owner decided that he wants it back for sleeping, so he wanted us to clean it, but make it look new! We didn’t take it.
There was also a case where a man used to eat and drink at a certain part of the carpet.

There was a few centimeters wide black layer, 1 meter in diameter. His son couldn’t stand it, so he called us to clean it. Well, we encouraged him to buy a new one…
But luckily this doesn’t happen regularly.

Most of the problems arise when the housewife thinks she’ll do it the way it’s in the commercials, this way costs less. She goes to the shop, buys the newest “wonder cleaner” and starts to scour it. A few hours later when she gets tired, she realizes that the stain is still there and calls us.

But unfortunately, she had already initiated one or more chemical reactions. This could also change the stain’s color.
Worst case scenario, it damages the material, making the stain look lighter. (One of the most important rule of cleaning is that we never clean the stain only, but the whole object.)

Szőnyegtisztítás korszerű technológiával egy szőnyegtisztító üzemben.

Korszerű technológiával végzett szőnyegtisztítás (szőnyegtisztító üzemben)

Szőnyeget azért választunk, hogy esztétikailag feldobja otthonunkat, irodánkat. Eleganciát ad, és jó benyomást kelt rólunk azokban is, akik belépnek hozzánk.

Nem is hinnénk mennyire fontos egy jól karbantartott és kitisztított szőnyeg. A heti rendszeres porszívózás eltünteti ugyan a porszemcsék egy részét, viszont mélyebben, a szövetrétegek belsejében megbújó szennyeződéssel, atkákkal már nem tudunk ilyen hatékonyan megszabadulni. Bérelhetők kárpit és szőnyegtisztítók, amelyek sajnos kevésbé jó hatásfokúak, ezek túlságosan eláztatják a szőnyegeinket, így az bedohosodhat, bepenészesedhet, a tisztítása nem lesz költséghatékony. Ez főleg azoknál merül fel, akik teljesen kezdők ezen a területen. Velünk ilyen nem fordulhat elő.

Szőnyegtisztítási szolgáltatásunk, a szőnyeg elszállítása nélkül is történhet, az Ön irodájában, otthonában, az Ön szeme láttára. Ehhez megfelelő szakembert is biztosítunk, aki legalább 10 év tapasztalattal rendelkezik. Tőle kiváló tanácsokat is kaphat. A leghatékonyabb tisztítás azonban az üzemünkben végzett mély mosás.

Korszerű technológiával, és a tisztításhoz szükséges mennyiségű vízzel dolgozunk, amit az erre kifejlesztett speciális berendezés nagy vákuum erejével eltávolít. Ennek köszönhetően sem a szőnyeg, sem a környezete nem fog elázni. A padló károsodása végett sem kell aggódnia. A szőnyeg tisztítását az eredeti helyén el tudjuk végezni. A száradási idő függ a szőnyeg vastagságától, szobahőmérsékleten ez kb. 4-8 óra. Emellett minden allergizáló anyagot szagot is eltávolítunk.

szőnyegtisztítás üzem

szőnyegtisztítás üzem

A kíméletes és egyben nagyon hatásos tisztításnak köszönhetően a szőnyeg színe és anyaga, újra ragyogó lesz. Pont olyan mint új korában.

A szőnyeg fajtájához mérten, professzionális tisztítógépünk, 70°C hőmérsékletre hevíti fel a vizet. Ehhez adjuk hozzá az allergénmentes Woolsefe minősítéssel rendelkező keveréket, melyet nagy nyomással a szőnyegbe juttatunk, majd ugyanilyen erővel vissza is szívunk. Így a szőnyeg átmosásra kerül. A mélyebben található állati szőr, zsír, olaj szag, egyéb szennyeződéseket is eltávolítjuk. Ezért nyújt többet ez a szolgáltatás a többi közismert technológiáktól.

Lúgos vagy egyéb savas kémhatású vegyszereket egyáltalán nem alkalmazunk, mert azok károsítják az anyagot, fakíthatják a színeket, és allergiát is okozhatnak. Lakáson vagy irodán belül, kárpitozott buszon, hajón, repülőn, szakembereink a már megtisztított felület védelme érdekében lábzsákot használnak.