Rozsdamentes korlát, üvegkorlát mint jó befektetés

Rozsdamentes korlát, mint jó befektetés

Sokan mondják, hogy a rozsdamentes korlát jó befektetés. Nem másért mondják ezt mert a rozsdamentes szerkezetek ellenállnak az időjárási viszontagságoknak és az idő múlása sem tesz kárt benne így a korrózió megelőzhető. A tartósságán kívül az is az előnyeit erősíti, hogy a higiéniai előírásoknak is megfelel és könnyen tisztán tartható és víz alatt, illetve tengervizes sós környezetben sem válik meg a jó tulajdonságaitól. Ez az anyag igényes megjelenést biztosít és sem festést, sem csiszolást nem igényel. Ezek mellett az ára is igen kedvező. Amennyiben szakképzett ember szereli be a korlátot, annak beépítése gyorsan és egyszerűen zajlik.

Kültérben és beltérben egyaránt jó választás, illetve teraszkorlátnak és medencében is kitűnő pontosan az ellenállósága miatt. Bár elsődleges feladata ennek a korlátnak a védelem ellátása, díszítő elemként sem utolsó. Szállításuk és összeszerelésük egyszerűen megoldható. Hogy mindenki saját ízlésének megfelelően tudjon választani így a rozsdamentes korlátot üveggel, illetve fával is lehet kombinálni. Ezen kívül lehet még kérni a korlátot rozsdamentes sodronyokkal és függőleges pálcázattal is az üvegbetéten és a fa oszlopokon, illetve a fa kapaszkodókon kívül is.

Üvegkorlát, rozsdamentes korlát

A rozsdamentes korlát általában acélból készül és többféle kivitelezésben léteznek. Az elemek sokszínűsége és azok kombinálhatósága teszi lehetővé, hogy a korlát minden környezethez esztétikailag alkalmazkodjon. A rozsdamentes korlátrendszernek sok alkotóeleme van, így akár alkotórészenként is meg lehet a korlátot vásárolni, így mindenki saját maga igényei szerint alakíthatja ki vágyott rozsdamentes korlátját, akár otthon akár az irodában.

A rozsdamentes korlátelemek, amelyekből rozsdamentes korlátok, üvegkorlátok, öntartó üvegkorlátok, kapaszkodók szerelhetőek össze. Ezek egyszerű építészeti rendszer részei melyek hegesztés és nehéz javítások nélkül összeszerelhető. A rozsdamentes korlátelemek a rozsdamentes üvegtartók, kapaszkodótartók, keresztrúdtartók, könyökök, rögzítők, végzárók, fa és rozsdamentes kapaszkodók, toldók, alumínium profilok és spigotok stb. Ilyen esetben a korlátrendszer tervében az alkotórészekre egyenként szoktak árajánlatot adni.

A korlátok egyes részein az összekapcsolás láthatatlan, illesztett vagy rejtett kötéssel van megoldva attól függően mik a lehetőségek.
A rozsdamentes korlátok gyártásánál sokkal több figyelmet igényel az előállítás, mint a sima acél szerkezetnél. A csiszolás többlépcsős folyamat és a hegesztési technika is teljesen eltérő.

A rozsdamentes acél korlát készülhet a következő, különböző profilú rozsdamentes anyagokból: cső, üveg zártszelvény, laposacél, köracél, szögacél, négyzetacél, lemez, sodrony vagy szitaszövet.
A rozsdamentes felületek kiképzése lehet következő: natúr, szálcsiszolt, kézi- illetve elektropolírozott, szinterezett vagy gyöngyszórt.

Tehát mint a fentiekből látni az egyszerű hagyományos rozsdamentes korlátoktól egészen a csillagos ég a határ a korlátok megoldásában és kivitelezésében. A megvalósításnál, ha a pénztárcánkat is figyelembe kell venni akkor, ha az olcsóbb változatát szeretnénk választani korlátunknak az nem más, mint a cső oszlopos változat.

Ha felkeltettük érdeklődését keressen minket bizalommal elérhetőségünk egyikén.

Sminktetoválás és kozmetika az Alexandra szépségszalonban Budapesten

Most pedig szeretnék pár szót ejteni szépségipari munkásságomról, kérlek, tarts velem!

Tizenéves tapasztalattal rendelkezem a szépségipar területein belül, a legelső kozmetikai termék, amit használtam, a Babor márka volt. Majd szóba került, hogy lehetne saját üzletem is, és egymásra találtunk a Matis prémium kategóriás kozmetikai termékcsaláddal. Az volt ebben a termékben a legszimpatikusabb, hogy kifejezetten az európai hölgyeket célozták meg igazán nívós színvonalon, olyan speciális textúrával bíró termékekkel, melyek minden nőnek kielégítik vágyálmait arckezelések terén. Nagyon finom, könnyed kencékkel és krémekkel szinte újjá varázsolja a nők bőrét, mely újra élettel telik meg és flexibilis lesz a használatuk során. Kezdetektől fogva az volt a fókuszban a munkám során, hogy olyan arckezeléseket tudjak végezni az igényes, érett bőrtípusú, szépülni vágyó vendégeimen, hogy nap mint nap a frissesség és a törődés tükröződjön arcbőrükről.

A Matis kezelések teljes mértékben megfelelőek voltak a célom megvalósításának, egy tökéletes műgonddal összerakott Expert kezelés a bőr megújítását, fiatalabbá tételét teszi a középpontba. De hadd ejtsek szót még az After Work kezelésekről is, melyek teljes mértékben garantálják a mélyreható törődést. Azért ennyire kivételes termékek ezek, mert nem csak a hatóanyagaik rendkívüli hatásúak, de emellett tekintettel vannak a bőrtípusokra és az épp aktuális időjárási viszontagságokra, szinte újjávarázsolják a lestrapált bőrt. A kezelések során bőségesen elhalmozzák hatóanyaggal a bőr teljes területét, minden bőrtípus a neki kedvező krémeket, szérumokat és maszkokat kapja, melyek táplálják és frissítik a fáradt bőrt.

Azoknak a hölgyeknek a figyelmébe ajánlom, akik pörgős életet élnek és kevés idejük van a bőrükkel törődni, ám mégis a legjobbat és a leggyorsabban szeretnék maguknak. Minden vendégem, aki beül a székembe, azt kell, hogy érezze, számomra egyedül ő van a világon, és csak vele, az ő bőrével törődöm. Nekem az maga a boldogság, ha a vendégem újra és újra visszatér hozzám, és a legszebb visszaigazolás az, hogy nem csak a bőre lesz látványosan szebb, hanem a közös munka is kellemesen telik. Sok szeretettel várom minden kedves régi és leendő vendégeimet, jelentkezz be még ma!

Mikrodermabrázió:

Ez az aduász kezelésem! Rögtön el is mondom, miért! Akkor szoktam ezt előhúzni a tarsolyomból, mikor az elkeseredett vendég a székembe ülve kér, hogy tegyek valamit a tönkrement arcbőrével. Veled is megesett már ez a sajnálatos eset? Akkor szokott ez gyakrabban előfordulni, amikor kezdődik a szeptember, vége a strandolásnak, napozásnak, és a tükörképed azt mutatja, hogy a bőrödet kiszívta a Nap, rücskös, kifakult, és rögtön szeretnéd visszakapni az üde, rugalmas bőrödet. De semmi vész, tudok segíteni, semmi ok az aggodalomra. Csak egy mikrodermabráziós kezelés szükségeltetik, és máris ugyanolyan lesz a bőrünk, mint nyár előtt. De vajon mi a titka ennek a kúrának, miben rejlik hatékonyságának kulcsa? Két menete van a kezelésnek: az egyikben a gyémánt csiszoló fejet, a másikban az alumínium kristály oxidot alkalmazom.

Az alumínium kristály oxiddal működő gépem az elhalt hámsejteket távolítja el oly módon, hogy a kristályokat nagy sebességgel a bőre viszi. A másik gép, mely gyémántfejjel rendelkezik, ugyanígy eltávolítja az elhalt hámréteget a kis gyémánt szemcsék segítségével, és vákuumot alkalmazva kiszippantja azt. Kíváncsi vagy, melyiket preferálom munkáim során? Az utóbbit, a gyémántfejes mikrodermabráziót használom nagy előszeretettel. És tényleg csak ennyiről van szó, az elhalt hámsejtek eltüntetéséről?

Valójában sokkal, de sokkal több előny rejlik ebben a csodagépben. Újulások indulnak meg a bőr alatt, kollagén gazdag sejtek képződnek, vérbőség és nyirokkeringés fokozó hatása van, így növekedik a bőr tápanyag és oxigén felvétele, a szabadgyökök visszaszorulnak. Ugye, milyen sok hasznos dolgot csinál a kezelés a bőröddel? Teljesen új bőrt kapsz szinte! Azt szoktam javasolni, hogy kúraszerűen járjanak el hozzám a vendégek, és csakis akkor, amikor nem sok napfényt kap a bőr egyébként sem. Ha magadra ismersz, és neked is petyhüdt, rücskös, nap által károsodott bőröd van, régi hegek, aknék tarkítják arcod, ne hezitálj felkeresni és foglalunk neked egy időpontot!

Sminktetoválás

Ejtsünk pár szót a tetoválás eme fajtájáról is, érdemes velem tartanod – miért is fontos ez? Mivel manapság már mindenki csak rohan a hétköznapokkal, fontos az, hogy kis idő alatt tudjon jó és időtálló eredményeket felmutatni. Ha igazi nő vagy, a naponta felkent smink szinte elengedhetetlen számodra, igaz? Viszont ez bizony minden, csak nem kis idő, míg elkészül a mutatós napi makeup-unk. Rengeteg energiánkba telik, hogy magunk is elégedetten induljunk útnak. Sokszor eszünkbe jut, hogyan és mivel lehetne helyettesíteni a szemöldökceruzát? A tust is jó lenne felvarázsolni a szemünkre… és ne is említsük a rúzst, ami szinte rögtön lekopik. De itt a titok nyitja, valóban létezik: SMINKTETOVÁLÁS!!

Na jó, de mikor ott a lehetőség, hirtelen megijedhetünk, most be merjem vállalni, hogyan fogok kinézni utána? Ezeket mind alátámasztják a magazinokban és utcán velünk szembejövő elrontott tetoválások, nem csoda, hogy tétovázunk a döntés előtt. De ne felejtsük el, hogy az igényes tetoválás megfelelő munkaeszközzel, kiváló festékkel és igazi szaktudással kapcsolható össze.

Tetováló gép: A Long Time Liner® professzionális, szinte orvosi műszernek megfelelő precizitással rendelkezik. Egyenletes mélységbe juttatja a festéket, nincs vérzés, nagyon vékony vonalak meghúzására is kiválóan alkalmas.

Festék: A Long Time Liner® festék a legmagasabb higiéniai követelményeknek is megfelel, semmi esetre sem okoz allergiás reakciókat. Bátran állíthatom ennyi év után, hogy még a legérzékenyebb bőrű hölgyeknél is kiválóan alkalmazható. Természetes hatást nyújt, szinte belesimul pasztellszíneivel a bőrbe.

Szaktudás:

A legelső momentum a tetoválandó bőrfelület előre megtervezése, rajzolása. Kikérem a vendég véleményét is a formáról, melynek minden esetben illeszkednie kell az adott archoz, és esztétikus kell, hogy legyen. A színérzék megléte is rendkívül fontos, hisz megannyi árnyalat közül kell kiválasztani a tökéleteset. Ezekkel tudom garantálni, hogy teljesen elégedett leszel, ha hozzám fordulsz vadonatúj sminktetoválásodért!

használtautó, import német autók megbízható forrásból

Mi történik a német használtautó behozatali procedúra alatt?

Az első lépéseket is megelőzi az ügyféllel való konzultáció. Elmondja nekünk, mire fogja és hogyan használni az autóját (német használtautó), milyen életvitelen belül. Ez egy fontos momentum, mert szakértünk ismeri az autós szakmát, az autó típusokat és azok szokásait. Ha már kikristályosodott, mi az ügyfél célja az autóval, beszélhetünk a konkrét dolgokról is. Ennek a vége akár az is lehet, hogy az ügyfél eltér eredeti álmától, és lemond az áhított típusról. Ugyanis előfordulhat, hogy az a típus pont nem ideális arra a célra, életvitelre, amit ő él. Mi pedig ajánlunk mást. Ez azért jó, mert nem az lesz a vége, hogy az ügyfél ragaszkodik a típushoz és aztán minket pocskondiáz és csalódott lesz, ha esetleg tényleg nem válik be.

matipro használtautó német autók

Matipro használtautó

Lássuk a példát: az ügyfél olyan életet él, olyan a munkahelye, hogy sokat vezet, gyakori, hogy akár 7-800 km-t is vezet, nem csak itthon. Időre kell mennie, esetleg keleti irányba is, nem csak a fejlett nyugat felé. Ilyenkor nem javasoljuk neki a Tesla és elektromos autónk széles választékát, mert – hiába a jó hatótáv – maga a töltés és a töltőhely keresése rengeteg időt elvesz, ami az ő esetükben nem szerencsés. Mi gyakorlott elektromos autó használók vagyunk, el tudjuk mondani erről az igazságot. És erre nem akkor döbben rá az ügyfél, mikor már kifizette a többmillió forintot egy olyan autóra, amit nem is tud maximálisan kihasználni. Mi csak ilyen szakértő szemekkel tudjuk nézni ezt a szakmát, ettől lesznek ügyfeleink megelégedve. Valamint a széles választéktól, külföldi forrásainknak köszönhetően majdnem 400 000 javarészt prémium kategóriás, ellenőrzött minőségű használtautóból választhatnak kedves vásárlóink.

Mi a következő lépés, ha megvan a nyertes autó (használtautó)?

Megkötjük a szerződést, majd a lehető legjobban leszűkítjük a kört. Behatároljuk a színt, a motort és a felszereltséget. Miután ez kész, akkor megsaccoljuk az időpontot, mikorra tudjuk behozni az autót és mennyibe fog kerüli. Szerencsés esetben raktáron is lehet a kívánt autó, így természetesen még hamarabb megkaphatja álmai autóját. A szállítás alatt azt értjük, hogy a tulajdonos nevére van íratva a kocsi, magyar rendszámmal, műszaki vizsgával, cascoval és érvényes kötelező biztosítással. Az esetlegesen felmerülő hitelügyintézésekben is tudunk támogató kezeket nyújtani, mint említettük, nem az ügyfél idejét fogja rabolni az ügyintézés.

Az imént felhozta példaként a Teslát és az elektromos autókat, ismerősek talán ezügyben is?

Igen, az összes modelljéből adtunk már el jó pár autót, közkedvelt ez az amerikai márka, akár a szabadidős Model X, vagy a BMW ötös sorozat ellenfele, a Model S. Nagy divat mostanában a Model 3, a „nép” Tesla, de a kisebb szabadidő autót, az Y-t is nagyon várjuk már. Elektromos autók terén nem csak a Teslát tudjuk ajánlani, hanem szinte az összes többit is. Nagyon tisztában kell lenni azzal, milyen célra kell az autó, mert sok mindent befolyásol a valós hatótáv és a töltés ideje. Az elektromos autó esetében elég fájdalmas lehet, ha mellé nyúlunk, a vásárlók sajnos nem ismerik pontosan a valós, pl. fűtéssel, hűtéssel mért hatótávval. Ekkor elmeséljük nekik az elektromos autókkal való megtörtént eseteket, és ők is beismerik, hogy az ő életvitelükbe egyáltalán nem illeszthető be ez a típus, esetleg majd a két év múlva piacra dobott elektromos autókkal jól járhatnak.

Vagy pedig kevés a pénzük ahhoz, hogy elektromos autót vegyenek, Ennek ellentétje is megtörténhet: a vevő életmódjához pont passzolna az elektromos autó, de ő nem is gondolt a megvásárlására, ilyenkor mi magunk javasoljuk neki. A leg környezetbarátabb megoldás a hibrid, ezekből pedig nagy kínálat van a németországi prémium gyártók köreiben is. És itt van a Mitsubishi Outlander PHEV, ami nagy népszerűségnek örvend napjainkban és a piac legjobb ár/érték/hatótáv arányú tölthető hibridje.

Eladó használt Audi A6, használt BMW i3, Autó ápolás, használt mercedes, Tesla, Jakuzzi ár és mobil pezsgőfürdők

elektromos autó töltő, villanyautó töltő, elektromos autó támogatás, elektromos autó töltés otthon, elektromos töltő, elektromos autó töltő otthon, elektromos autó töltési idő, elektromos töltőállomás, villanyautó töltő, elektromos autó töltőállomás

elektromos autó töltő
villanyautó töltő
elektromos autó támogatás
elektromos autó töltés otthon
elektromos autó töltő, villanyautó töltő, elektromos autó támogatás, elektromos autó töltés otthon, elektromos töltő, elektromos autó töltő otthon, elektromos autó töltési idő, elektromos töltőállomás, villanyautó töltő, elektromos autó töltőállomás

Gluténmentes élelmiszerek gluténérzékeny embereknek Budapesten

Ételek, amikből akkor is bátran választhatsz, ha gluténérzékeny vagy

A glutén egy olyan fehérje, amely a legtöbb gabonafélében, pl. a rozsban, árpában, búzában is megtalálható. Az arra érzékeny embereknél ez a fehérje különféle – többnyire az emésztőszervrendszert érintő – problémák kialakulásához vezethet. Ezen problémák megelőzésére az a legjobb módszer, ha teljesen kiiktatjuk étrendünkből ezeket a gabonafajtákat. Gluténmentes diéta esetén nagyon kell figyelni az ennivalók összetételére, hiszen vannak olyan élelmiszerek, amikben rejtetten van jelen a glutén, például a maláta sokszor egyúttal árpát, a növényi olaj pedig búzát tartalmazhat. Előfordulhat, hogy annak ellenére is, hogy a zab gluténmentes, vannak emberek, akiknél gyomorpanaszokat okoz, mint például hasfájás, émelygés, puffadás.

El kell búcsúznunk a kedvenc péksüteményünktől?

A fehér kenyér, a muffin, a croissant, a hamburger, a tésztafélék, és még a pizza is feketelistára kerül, ha gluténmentes étrendet szeretnénk követni, jól látható sajnos, hogy nagyon nehéz olyan fajta kenyeret találni, ami tökéletesen illik a gluténmentes diétába. Habár jónéhány gluténmentes kenyérféle létezik, többnyire nem roskadozik tőlük a boltok polca, és az sem mindegy, hogy melyik üzletben keresed őket. Olyan termékeket érdemes választanunk, amelyek túlnyomórészt krumpliból és rizsből készülnek, és figyeljünk a 100% gluténmentes címkére is. A müzliket sem kell teljesen kizárnunk a kedvenc reggeli ételeink közül, de csak kukorica vagy rizs alapanyagú müzlik illeszthetők be kellemetlen következmények nélkül a diétába. Ha mindenünk a müzli és semmi esetre sem szeretnénk megválni tőle, akkor próbáljuk megtalálni a nagyáruházak gluténmentes verzióit.

gluténmentes ételrendelés étteremből

gluténmentes étterem

Mivel a tészták alapanyaga is a búza, nem számít, hogy a tésztának milyen formája vagy elnevezése van, valószínű, hogy le kell mondanunk a klasszikus spagettiről vagy makaróniról. Mik azok az ételek, amiket nyugodt szívvel beilleszthetünk az étrendünkbe? A héjában főtt burgonya például nagyon jó alternatíva, többféleképpen megtölthető, ízesíthető. Ha ragaszkodunk a tésztához, keressünk belőle gluténmenteset, ilyen például a rizstészta. Óvatosnak kell lennünk a különböző ropogtatnivalókkal és nassokkal is a diéta alatt, például a kekszek legtöbb fajtájában megtalálható a búza, mint összetevő. Ne essünk azonban kétségbe, itt is van kiskapu: puffasztott rizs és rizschips formájában, amit megkenhetsz valamilyen krémmel, de a legegyszerűbb egy adag pattogatott kukoricát elkészíteni.

A rántott csirkét és összességében a rántott ételeket is jobb mellőzni, mivel jelentős mennyiségű búza és liszt van bennük. Nyugodtan fogyaszthatóak viszont a friss húsok, halak, csak figyeljünk az elkészítési módra – grillezve, főzve, sütve szinte akadály nélkül beilleszthetőek egy gluténmentes diétába. Ami a köreteket illeti, határ a csillagos ég, rengeteg köret közül választhatunk a húsok mellé, azonban tiltólistára kerülnek a sütemények, torták is, mivel lisztet tartalmaznak. Erre is van azonban megoldás: aki édeset kíván, bátran falatozhat keménycukrot vagy gumicukrot, ezek nem tartalmaznak glutént. Manapság már rengeteg erre specializálódott cukrászda van, ahol gluténmentes süteményeket vásárolhatsz, csak alaposan utána kell járni, hol találhatóak. Az ételek mellett az italokról is érdemes említést tenni: a sör legtöbb fajtája malátából készül, így nyilván tiltott a gluténmentes diétát követők számára. Ha mégis kedved támad elfogyasztani egy italt a haverokkal (és már nem vagy fiatalkorú), válassz a bor- és likőrfélék közül, ezek mindegyike gluténmentes.

Mit takar a cöliákia fogalma?

Egy olyan (autoimmun) betegséget, amelynek következtében a vékonybél nem tudja ellátni a feladatát és krónikus felszívódási zavarokat tapasztalhatunk. Az étkezés során bevitt növényi fehérjék, többek között a glutén aktiválhatja az arra érzékenyeknél az első panaszokat. A cöliákiának több tünete is lehet, nem mindig emésztőszervrendszeri panaszokkal jelenetkezik. Nagyon sokféle gluténmentes étel van a krumplin és a rizsen kívül is, mint például a tojás, a tejtermékek és rengeteg gyümölcs- vagy zöldségfajta, bár ügyeljünk arra, hogy ezek fagyasztott változatai illetve a sajtok, ízesített joghurtok esetenként glutént tartalmazhatnak, így mindenképpen olvassuk el a rajtuk lévő címkét. Mindezeken felül is kerülhetünk kellemetlen helyzetbe pl. egy éttermi vacsora során, mert viszonylag nehéz utánkövetni, hogy pontosan miből készült az elénk tett étel, ezért javasoljuk, hogy érdeklődj a szakácsnál vagy a felszolgálónál, hogy tudna-e olyan ételt ajánlani, ami nemcsak finom, hanem gluténmentes is.

Tünetmentesség – lehetséges?

Már a legkisebb mennyiségű glutén is tüneteket okozhat az arra érzékenyek szervezetében – a bélrendszer egyensúlya felborul, puffadás, fogyás, általános gyengeségérzet, megváltozott székletürítési szokások lehetnek a kísérőjelenségek. Ebből is látszik, hogy aki gluténérzékeny, annál kiemelkedő fontossággal bír a gluténmentes diéta szigorú betartása. Érthető módon egy finom tésztáról vagy tortáról, egy ropogós kenyérről nagyon nehéz lemondani, ez sajnos a gluténmentes diéta hátrányai közé tartozik, de a tünetmentesség elérése érdekében érdemes kitartónak és konzekvensnek lenni és nem utolsó sorban a háziorvosunkkal konzultálni és tanácsot kérni, mielőtt összeállítanánk a gluténmentes étrendünket.

Kárpittisztítás angolul jól beszélőknek Budapesten

Kárpittisztítás angolul jól tudóknak

A kárpittisztítás is the most manhandled piece of your home, as it is subjected to different stains and soil particles. It is best to contract an expert cleaning administration for your floor coverings as it helps in reestablishing the first excellence and nature of your cover. Their accomplished and talented experts will work in the most ideal way and utilize the best cover cleaning instruments for the cleaning of your cover.

In spite of the fact that a cover gives your home the most requesting look, it is likewise justifiably, a standout amongst the most mishandled adornments of your home. You get all sort of grimy things on our feet and shoes while following in, things get spilled all the time, and in the event that you have children or pets; or both, at that point mischances will undoubtedly happen. Picking an expert administration to have your floor covering cleaned like clockwork to a year merits taking some time and thought, so you can profit over the long haul.

Covering the floors is a costly speculation for anybody. In spite of the fact that the cover normally tends to keep going long, yet it doesn’t resemble another one after some time. The cover turns out to be loaded with stains of espresso, tea, sauce; spill and sloppy particles or gets singed and creates openings, and so on., after some time. Subsequently cover cleaning can be tranquil a hard and tiring procedure, so it is desirable over call an expert cleaning organization than cleaning it without anyone else. The finest cover cleaning apparatuses will be utilized by these expert cover cleaning organizations and their accomplished and gifted cleaners will work in the most ideal path so as to clean even the most profound and darkest recognize that has demolished the excellence of your cover.

A sound and sans germ home dwells a glad family. You can adequately avert ailments and hypersensitivities in your home by planning an expert cover cleaning administration at general interims. On the off chance that you vacuum your cover, you are just expelling the surface soil and clean. Unique methods and other particular cover cleaning operators are utilized by these expert specialist organizations so as to expel the profoundly layered earth underneath your cover. By disposing of soil and clean, you can likewise enhance the nature of air inside your home.

Kárpittisztítás partner: Gáz, ha gond van a vízzel – vagy mégsem?

Gáz, ha gond van a vízzel – vagy mégsem?

Ha meghalljuk azokat a szavakat, hogy víz, gáz és villany, legtöbbünknek rögtön a nagy mumus, a közművek jelennek meg lelki szemei előtt és általában csak negatív meg rossz gondolatok társulnak hozzá, pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Amikor meglátjuk, hogy a postaládánkban megint ott virít a sárga csekk, rögtön összeszorul a gyomrunk. Akkor örülünk a legjobban, ha meglátjuk, hogy a csekken szereplő összeg nem is magas és talán – ha lehet ilyet mondani – könnyedén befizethető. Pedig a havi díjakon kívül van még rosszabb eshetőség: ha a fent említett víz, gáz és villany közül valamelyik meghibásodik. Na, az felér egy gutaütéssel.

Villanyproblémák

Bármely területét nézzük a mindennapi életünknek, mindenhol akadnak kisebb, nagyobb, közepes méretű problémák, nincs ez másként a közműveknél sem – a legszerencsésebb esetnek az mondható, hogyha a villannyal történik valami meghibásodás. Egy férfinak, de még egy nőnek sem okoz semmiféle nehézséget, ha egy kiégett villanykörtét kell kicserélni. Ezek szinte bagatell problémák, ha észleljük a hibát, néhány perc alatt saját magunk is meg tudjuk oldani. Persze akadhatnak kisebb- nagyobb akadályok, mint pl. épp nincs otthon tartalék égőnk, és a közelben sincs olyan üzlet, ahol tudnánk vásárolni. Vagy ne adj’ isten olyan meghibásodás merül fel, hogy szakemberre kellene bízni az elhárítását, mégis azt kel mondanunk, hogy a legtöbb esetben magunk is meg tudjuk oldani a villany problémákat és nem kel hozzá különösebb szakértelem.

Ettől azért már a gázzal kapcsolatos dolgok problémásabbak

A gázproblémák

Az a szerencse, hogy a gázzal kapcsolatban felmerülő meghibásodások, problémák általában szezonálisnak mondhatók, tehát nem egy állandóan fennálló hibáról beszélünk. A legrosszabb esetben pont télen, a fűtési időszakban jelentkezik a probléma, a decembertől februárig tartó időszakban. Ha beüt a krach és a gázzal kapcsolatos berendezésekben hibajelenséget észlelünk, nem fogunk repesni az örömtől, mert több negatív hozománnyal is szembe kell néznünk. Ráz a hideg, vacog a fogam, majd’ megfagyok – ugye ismerősek ezek az igen kellemetlen érzések? Ezt érezhetjük akkor is, ha elromlik a kazánunk. Persze, akik peches típusok még azt is bevonzhatják, hogy a kazán a hétvége közeledtével, estefelé romlik el, hogy még véletlenül se legyen egyszerű egy jó szerelőt előkeríteni, így aztán egész éjszaka lehet fagyoskodni, ami senkinek nem az álma télvíz idején. Azt már ne is említsük, hogy ha akkora a baj, akkor bizony mélyen a zsebünkbe is kell nyúlnunk, hogy megoldódjon a probléma.

A legnagyobb baj és emellett még az egyik legveszélyesebb is a gázszivárgás, ami akármikor bekövetkezhet, még csak évszakhoz meg időjáráshoz sem kell kötni. Lehet ezzel nem foglalkozni, de az tény, hogy az hatalmasat kockáztat ezzel az életveszélyes jelenséggel. A gáz alattomos, a szivárgást alig lehet észrevenni, de attól még az egészségünkre és a szervezetünkre ugyanúgy igen roncsoló hatással bír. Mivel nem vagyunk vadászkopók, van, akinek nem sikerül kiszagolni a problémát, így aztán javasoljuk, mindenképpen szereltessünk be otthonainkba szivárgásjelző készüléket, ami azonnal észleli a szivárgást és ezt nagyon gyorsan és hangosan jelzi is. A többit pedig bízza a szakértőre.

Vízprobléma? Nincs probléma!

Biztos sokan helyeslően bólogatnak most, hogy mennyire fel tud bosszantani minket már kora reggel a csöpögő csap, vagy a szivárgó víz, esetleg nem is jön egyáltalán víz, vagy ami a legrosszabb, el sem tudjuk zárni! Kimondottan igaz ez azokra a reggelekre, mikor valami nagyon fontos esemény előtt állunk, pl. állásinterjú, fontos üzleti meeting, vagy egy családi nyaralás. A csobogó víz megnyugtató hatással van ránk a természetben, de nem így az otthonunkban, ahol mérhetetlen pusztítást képes végezni, tönkreteszi a bútorokat, padlót, és csak nagyon nagy anyagi ráfordításokkal lehet helyrehozni a víz okozta károkat. Ha valamiféle vizes problémája akad, rögtön hívjon szakembert a probléma orvoslására!

Szőnyegtisztítás partner: Meditáció Budapest

Mit takar a meditáció ?

Számtalan formátuma létezik a meditációnak. Akár azt is mondhatjuk, hogy a meditáció olyan gyakorlat, ami elég színes palettán helyezkedik el, mert lehet az egy több órás lótuszülés, vagy egy könnyebb, lazább légzőgyakorlat, amit rögtön ébredés után teszünk meg, a végeredmény mindenképpen pozitív érzés lesz, a hasznosságát pedig szinte kitapintható a közérzetünkön.

Az egyik legérdekesebb és legkiemelkedőbb szempontja nem más, mint a meditáció emberi agy működésére tett hatása. Szögezzünk le egy tényt, a meditáció egyben szellemi, és rengetegszer lelki és fizikai erőpróba is. Ha valaki ránéz egy meditáló emberre, és nem ért hozzá, azt gondolhatja, elég csak becsukni a szemünket és szabályosan lélegezni és ennyi az egész, de egy profi meditációs folyamat ettől jóval többet takar.

Bár a fenti laikus véleménynek is van kétséget kizáróan valóságtartalma, mert tényleg nélkülözhetetlen alapjai a meditációnak a különféle légzésszámlálási technikák, vagy akár mantrákat is mormolhatunk magunkban, de az is egy megfelelő alaphozzáállás, ha egyes gondolatmeneteket egyszerűen áteresztünk az elménken anékül, hogy elítélnénk azt, vagy foggal körömmel ragaszkodnánk hozzá. Az a személy, aki rendszeresen meditál és szorgalmasan gyakorolja a technikáját, teljes mellszéleséggel kiáll amellett – hisz a saját bőrén tapasztalja – hogy milyen jó érzés a meditáció.

Ugyanazt a felfrissülést jelenti agyunknak a meditáció, mint a tüdőnknek a tiszta levegő. A meditáció egyik legfontosabb tényezője maga a fókusz. Vagyis pontosítsunk: a valamire irányuló fókuszálás. Így nélkülözhetetlen az, hogy amikor elkezdünk meditálni, azt olyan környezetben tegyük, ahol tudjuk, semmiféle külső hatások nem tudnának megzavarni, és a lehető legnagyobb nyugalomban élvezzük a lelki békénket.

A meditációnak megannyi előnyös oldala van, hirtelen nem is tudnánk összeszedni mindazokat a faktorokat, melyek hozzájárulnak a kiegyensúlyozottságunkhoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a lelki békénket megtaláljuk, de mégis vannak olyan pici előnyök, amik kitűnnek a többi pozitív hozadék közül és elengedhetetlenek.

A legjelentősebb pozitív járulék valószínűleg az, hogy ha az ember rendszeresen meditál, elkezd öntudatra ébredni és így gondolkodni. A meditáció ugyanis összeköttetést képez az agyunk és a lelkünk között, és ezt a testünkön keresztül viszi végbe. Tehát teljesen átfedi testünket, lelkünket és elménket ez a gyakorlat, rövidesen észrevehetjük, hogy minél többet kerülünk kapcsolatba a lelkünkkel, annál fejlettebb lényként éljük meg a hétköznapjainkat.

Miért van ez? Mert ha az agy és a test egymásra hangolódik, növekedik az önkontrollunk, és könnyedébben kontrollálhatjuk a fizikai és mentális képességeinket az élet minden területén. Minél nagyobb a saját belső fejlettségi szintünk, annál könnyedébben állunk az elénk gördülő akadályok elé.

Hiszen mindenki ismeri azt az érzést, habár a normális keretek között nem túl nagy mértékben, de szoronghat és stresszelhet. Akár a munkahelyünkön való teljesítésről, vagy emberi és párkapcsolatunkról beszélünk, naponta akadhatnak döntésre váró szituációk és kihívások. Ezek olyan élethelyzetek, amikkel ha tetszik, ha nem, foglalkoznunk kell, és ez okozhat zűröket és kellemetlenségeket a lelki világunknak.

A szorongásoknak van durvább verziója is, ami a népesség nagy részére is jellemző, hogy a múltban élnek, nem lépnek túl a rossz dolgokon, ezek pedig ördögi körként még több stresszt idéznek elő, amit már igen nehéz elkerülni és elbújni előle, a legrosszabb esetek egyike, ha mér elértük a boldogtalanság állapotát is.

A meditáció fókuszában az áll, hogy az agyunk arra összpontosítson, ami a jelenben történik, ezen kívül semmi másra. A múltnak már vége, a jövő pedig még nem jött el, tehát ne legyen gondunk rá. Itt rejlik a meditáció titkának kulcsa: a jelenben éltet bennünket.

Hogyan lehet fejleszteni a mozgáskoordinációt elektromos kisautóval?

Hogyan lehet fejleszteni a mozgáskoordinációt elektromos kisautóval?

Játékos formában és feladatokkal könnyedén segíthetünk a kisgyermekeinknek a mozgáskoordináció fejlesztésében, úgy, hogy azt még a kicsik élvezik is. Nyilvánvalóan nem csak egy elektromos kisautó segít a problémákat megoldani, de az tény, hogy a vezetés megtanulásával számos készséget tanulhatnak meg. Most bemutatjuk, mit is jelent az a mozgáskoordináció, mik a főbb jellemzői, a koordinációs zavar okai, tünetei, és adunk pár jó tippet és feladatot, amivel segítheti a gyermek mozgásfejlődését.

Mit jelent a mozgáskoordináció fogalma?

A motoros képességek felelnek az emberi mozgásért, az összetett mozgásformák koordinációjáért, ezek gyakorlatilag az alap feltételei a különféle mozgások végrehajtásának. A motoros képességek egy része öröklött tulajdonság, másik részét a fejlődés során tanulunk meg, természetesen a velünk született adottságoknak megfelelően, folyamatosan fejlesztve azokat.

A motoros képességek komplett rendszerét hívjuk cselekvésnek. Ebbe tartozik bele a mozgáskoordináció.

A teljesítmény olyan feltételrendszerét értjük a koordinációs képességek alatt, melynek segítségével megvalósul a mozgástevékenység idegrendszeri szabályozása.

Ha valaki szeretne tudományosan elmerülni a témában, az olvassa el Polgár Tibor (szerkesztő) –Szatmári Zoltán A MOTOROS KÉPESSÉGEK  című 247 oldalas írását.

Teljesen egyszerűen fogalmazva a mozgáskoordináció fogalma összehangolt, összerendezett mozgást takar.

A testrészek, végtagok mozdulatai úgy kapcsolódnak, hogy sikeresen tudják végrehajtani a tervezett tevékenységeket. Minél zökkenő mentesebben, eredményesebben éri el a kívánt célt, annál hatékonyabb az egyén mozgáskoordinációja.

Nyilvánvalóan nem lehet mindenki balett- táncos, de az egyes izmok és izomcsoportok összehangolásának szabályozása fejleszthető, javítható akár még a mozgáskoordinációs zavar esetében is.

A mozgáskoordinációs zavar tünetei és okai

Egyszerűen maga a csoda, ahogyan a pici babáknak végignézzük a mozgásfejlődésüket: hétről hétre újabb és merészebb dolgokat tesznek meg. Nagyon sokat kell tanulniuk, amíg a szabálytalan, kapálózó mozgásaikból elérnek pl. addig a pontig, mikor már biztonsággal, egyedül meg tudják tartani a fejüket.

Sajnos a terhesség, szülés miatt lehet a babának megkésett mozgásfejlődése, ha azok ideje alatt sor került valamiféle fizikai vagy lelki sérülésre, traumára, ami befolyásoló hatással bír.

Megvan annak is az időtartama, meddig gyakorolja a baba a kúszást, mászást a megfelelő koordináció érdekében. Ha a pici embernek mozgásfejlődési elmaradása lesz, a későbbiekben különféle zavarok alakulhatnak ki, mint pl. a figyelem- és tanulási zavarok, valamint mozgászavarok is.

Egy gyermek fejlődésében és képességeinek kialakulásában kiemelkedő fontosságú szerepet kap a mozgás.

Amikor a gyermek eléri az óvodás kort, általában két mozgásfejlődési zavar már megfigyelhető náluk. Ezek a hipermobilitás, vagyis a túlmozgékonyság, a másik ennek ellentétje, a mozgásgátoltság.

Miben nyilvánul meg a hipermobilitá?

gyors, kapkodó, céltalan mozgás

a nagymotoros tevékenységek végzésekor ügyetlennek, esetlennek tűnik és nem tudja a saját cselekvését kellően koordinálni.

fejletlen finommotorika és kézügyesség

beszédfejletlenség

A hipermobilitás kiváltó okai elsődlegesen szociális ártalmakra vezethetők vissza, mint pl.:  elhanyagoltság, szorongás, mellőzöttség.

A mozgásgátoltság:

A hipermobilitás ellentétje. Nagy valószínűséggel pont a fent említett szociális ártalmak miatt a gyerek nem motivált eléggé a környezetének mozgással, cselekvéssel kapcsolatos megismerésére. Mivel negatív emberi társas kapcsolatai vannak, ezek tovább akadályozzák a megismerésben, ugyanis nem mer közeledni a környezete felé, ezért a mozgásfejlődése lassabb lesz, majd meg is áll.

Amennyiben a gyermek hirtelen, gyorsan növekedik, az is okozhat mozgászavart, de csak ideiglenesen.

Ha károsodik, sérül a kisagy, igen súlyos mozgáskoordinációs zavart, egyensúlyvesztést, valamint a motoros tanulási készség csökkenését okozza. Mindazonáltal az agytörzsi elváltozás egyik tünete is lehet a mozgáskoordinációs zavar.

Hogyan fejlesszük a gyerekek mozgáskoordinációját

Nem lehet elég korán elkezdeni a mozgásproblémák kezelését és a mozgáskoordináció fejlesztését; az a cél, hogy a gyermek tudjon lépést tartani a korabeli gyerekekkel, ne tűnjön ki közülük a lemaradásával.

Az ideális mozgáskoordináció az ún. alapozó mozgásterápiával érhető el. Úgy állítják össze a mozdulatokat a koordináció alkalmával, hogy megfelelő választ adjon a gyermek a különféle ingerekre.

Egy óvodás korú kisgyermek mozgásformái egyre csak gazdagodnak, egyre változatosabbá válnak, köszönhetően a rengeteg féle játéknak és a számtalan tevékenységnek.

Annál jobban nő a teljesítménye a gyermeknek, minél több és minél hosszabb ideig tartó mozgásingert kap, és egyre jobb lesz a mozgás végrehajtásának minősége és pontossága. Amennyiben rendszeresen gyakorolja a mozgást, új mozgásvariációk és kombinációk kialakulása lesz az eredmény.

Mely játékok fejlesztik a mozgáskoordinációt

„A játék […] nem puszta szórakozás, időtöltés, hanem fontos ismeretek szerzésének és kifejezésének módja, valamint a kínzó belső feszültségek csillapításának, az öngyógyításnak is eszköze.” – írja Ranschburg Jenő.

A gyermekek szívesen fognak részt venni a mozgáskoordináció fejlesztő gyakorlatokban, és nem fogják tehernek érezni, ha játékos formában alkalmazzuk azokat.

Kézügyességet, finommotorikát fejlesztő játékok

A kéz finommozgásának koordinációja járul hozzá az írás használatának elsajátításához. Fejleszteni kell a finommotorikus mozgást ahhoz, hogy szépen tudjon írni a gyermek.

Ezek a játékok segítenek:

legó építés

gyurmázás

rajzolás

gyöngyfűzés

ujjfestés

gombolás, cipzár felhúzás

Egy 4 – 5 éves körüli gyermek már bukásként élheti meg, ha nem megy neki a finommozgást igénylő feladat elsajátítása, ebben a korban már oda kell figyelnünk, ha a gyermek nem szereti a rajzolást, vágást, ragasztást. Soha ne erőltessük, hogy ceruzával rajzoljon.

Ilyenkor célszerű először a nagymozgások és egyensúly fejlesztésével kezdeni: kezdjünk óriási papírra ujjfestéssel, folytathatjuk könnyen kézbe vehető, nagy, vastag krétával, és ha már kezdi megszeretni a rajzolást, akkor jöjjön a ceruzával való rajzolás. Tehát minél többféle lehetőséget biztosítsunk a gyermekeknek a játékra, valamint a különféle változatos tevékenységekre.

Játékok, melyek a nagymozgást fejlesztik

Igen intenzív mozgásfejlődést élnek át az óvodás korú gyermekek, mire elérik az 5 – 6 éves kort, már képesek rá, hogy egyenletes tempóban fussanak, sőt, gyorsuljanak is. Ilyenkor már egyre ügyesebbek, kitartóbbak, és a mozgásuk is összerendezettebb lesz. Könnyedén elsajátítják az úszást, kerékpározást. Azt azonban ne felejtsük el, hogy az óvodásoknak jóval nagyobb a bizonyítási-, és mozgásvágyuk, mint a veszélyérzetük.

Hogyan fejlesszük a nagymozgást

mondókákkal, mozgásos játékokkal

kúszással, mászással (váltott kéz és lábmunka)

szőnyegen gurulással különböző testhelyzetekben, labdával, vagy anélkül.

ütemre, ritmusra járással, ez jól fejleszti a hallást és a ritmusérzéket is.

labdagyakorlatokkal

A nagymozgások játékos fejlesztése során egész más területek is fejlődnek vele együtt: ott van pl. a ritmusérzék, ami a mozgásokhoz szorosan kapcsolódik, és a hallás fejlődése.

Az elektromos kisautó jótékony hatásai – avagy készségfejlesztés gyermekjárművekkel

Ha egy kisgyermek elsajátítja az „autó vezetést”, azzal együtt számtalan új készséget is megtanul.

Miközben folyamatosan tanul, párhuzamosan fejlődik a koordinációs képesség, a térbeli tájékozódási képesség, a gyors döntéshozatali képesség, ítélőképessége is jobb lesz.

A koordinációs képességek közül a motorikus tanulás, az egyidejűleg kéz- és láb koordináció, a kéz-szem koordináció, a 4 irány pontos használata esetében figyelhetjük meg a legnagyobb változást.

A türelmetlen kisgyermekek, akik rögtön és most akarnak mindent, megtanulnak türelmesebbek lenni, ugyanis az elektromos kisautó manőverezésének megtanulása nem egyik pillanatról a másikra fog sikerülni.

Foglaljuk tehát össze, hogy az elektromos kisautó önálló vezetése mely területekre fejti ki jótékony hatását:

egyensúly- és mozgáskoordinációs zavarok

téves iránymegjelölések

térbeli viszonylatok érzékelésének problémái.

Mozgáskoordinációs feladatok elektromos kisautóval

Az előre – hátramenet fejleszti a gyermekek térérzékét, a sebességváltó használatával pedig kiderül, mennyire ügyesek.

Jelöljük ki a mozgás irányát (jobb, bal, előre, hátra)

A gyermek teljesen járja be a rendelkezésre álló teret!

Használjuk a megfelelő kifejezéseket, és a gyermektől is kérjük ezt (mögött, előtt, között, mellett, jobbra/balra)

Jó, ha már ilyen kicsi korban bevésődik a fejükbe, hogy a biztonsági öv használata kötelező.

Elektromos gyermekjárművek a gyógyulás jegyében

A mozgáskoordináció fejlesztése és a fentebb említett előnyökön kívül még fontos kiemelnünk, hogy az elektromos kisautó nagyszerűen helyt áll a rehabilitációban is.

Beteg gyerekeket is jókedvre derít egy ilyen elektromos kisautó, mely akár a gyógyulási folyamatokban is jótékonyan segít.

Külföldön pl. már régen bevett szokás, hogy a gyermekklinikák igazi autók kicsinyített másait kapják cégektől, autógyártóktól, egyesületektől, magánszemélyektől, stb. és ezek a játékautók igazi bátorító társaik a kis betegeknek, hogy kevésbé féljenek a műtétektől, kivizsgálásoktól.

Szerencsére nemrégiben már több hazai kórház gyermekosztálya is szert tett elektromos kisautókra, mindent bevetve a gyerekek gyors gyógyulásáért, ezekkel a kisautókkal utaznak a műtőig, vagy a folyosókon gurulhatnak, ezzel is elterelve a figyelmüket betegségükről és a rájuk váró kellemetlen kivizsgálásokról.

Hol tudom megvásárolni a legmegfelelőbb gyerekjárművet?

Nézzen szét webáruházunkban a linkre kattintva: elektromos autók

Az eredeti licenccel rendelkező elektromos kisautó modelljeink a megszólalásig hasonlítanak eredeti, felnőtt méretű társaikra (AUDI, BMW, VOLVO, FOR, JAGUAR, MASERATI, VOLKSWAGEN modellek).

Ha szeretné kipróbálni, keresse partnerünket a linkre kattintva: E-Cars

„Ajándékozza meg gyermekét Ön is a vezetés elsajátításának élményével, a vezetés során adódó helyzetek megfelelő kezelésével biztonságos körülmények között! Adja meg neki a lehetőséget, hogy amikor majd a valódi autóvezetés ideje eljön, magabiztosabban indulhasson neki a tanulásnak!”

Profi szőnyeg- és kárpittisztítás otthon

Profi szőnyeg- és kárpittisztítás otthon

A szőnyeg és kárpittisztítás fogalma között nagyon sok hasonlóság van, mégpedig annyira sok, hogy vannak cégek akik rájöttek, a kettő kombinálásával több rendelést nyélbe tudnak ütni, illetve megrendelőik is jól járnak, ha a két említett területhez tartozó komplex szolgáltatást veszik igénybe.

Nézzük is melyek a fent említett hasonlóságok. Először is, ezen két tevékenységet szinte ugyanazzal a technológiával végzik, mert a tisztítani kívánt anyag mindegyik esetben valamilyen kemény lapra simuló szöveg, másodsorban pedig az, hogy a szőnyeget és bútorkárpitot ki lehet tisztítani padlóról fel illetve bútorrol leszedve. Kérhetünk elszállítást a szolgáltató műhelyébe majd vissza is szállítják nekünk, de ez időigényesebb is és értelemszerűen költségesebb megoldás, mintha helyben oldanák meg ennek kivitelezését. Tehát otthonunkban a szőnyeget a padlón hagyva, kárpitot a bútoron hagyva. Itt el is érkeztünk ahhoz, hogy az emberek szeretik a gyorsaságot, az olcsóbb, kényelmes megoldást, emiatt is részesítenek előnyben olyan cégeket, melyek akár helyszíni szőnyeg és kárpittisztítás kombinált szolgáltatást nyújtanak számukra.

Nézzük csak milyen technikával szokás ma a szőnyeget és a bútorkárpitot tisztítani.

A modern, úgynevezett . permetextrakciós szőnyeg- és kárpittisztító gépek leglényegesebb funkciója,
hogy a szőnyegre vagy a kárpitra permetezik a folyékony tisztítószert, akkora nyomással, hogy a szer megfelelő mélyen behatol a szövet szerkezetébe majd a gép takarítófején kicsivel arrébb elhelyezkedő szívórész az ilyen gépek belsejében dolgozó, rendkívül nagy szívóhatású turbináknak köszönhetően visszaszívja, így éppen csak nedves felületet hagy maga után. Az ilyen eljárással tisztított bútorkárpit száradási ideje szobahőmérsékleten átlagosan 6 óra körül van. A drágább gépek még a fentebb leírtakon felül forgó keféket is használnak, ami lehetővé teszi a szívóhatás még mélyebb rétegbe való bekerülését.

Ami a tisztítószert illeti, létezik a folyékony anyagokat használó technológián kívül száraz szőnyeg és kárpittisztítás is. Az eljárás során csak éppen annyira benedvesített port permeteznek a tisztítandó szövet belsejébe, hogy a por még por formájú maradhasson, de már a kellő mértékben reakcióba tudjon lépni az eltávolítandó szennyeződésekkel (vigyázat, ez az eljárás csak bizonyos fajta szennyeződések ellen használható), majd kb. fél órát kell várjunk, mert ennyi a tisztítószer hatásideje, és ezt követi végül a szintén nagyon nagy szívóhatást alakalmazó porszívózás.

Eme technológiánál is a kefézés kíséri a porszívózási és porbefúvási folyamatot a tisztítandó felület átmozgatása és ezáltal minél átjárhatóbbá tétele érdekében.
Száraz eljárás esetén nem kell kivárni a 6 órás száradási időt tehát a kitisztított berendezési tárgy annak kitakarítása után azonnal használható lesz, ezenkívül szőnyegtisztítás esetén előnye még ennek az eljárásnak az, hogy nem kunkorodik fel tőle a szőnyeg, ami a nedves tisztítás során, főleg ha rendszeresen alkalmazzák ezt az eljárást, időnként előfordul.

Amennyiben tehát szőnyegeink vagy kárpitozott bútoraink tisztaságáról szeretnénk gondoskodni, mindkettőre van megoldás, ha profi segítségre vágyunk.
Tehát akár szőnyegeink, akár kárpitozott bútoraink, akár mindkettő tisztaságát szeretnénk visszaadni, van kihez fordulnunk, ha profi segítségre vágyunk. Ráadásul ezen belül is céljainktól és anyagi lehetőségeinktől függően több technológia áll rendelkezésünkre..

Tisztítsuk szőnyegeinket, kárpitjainkat otthon, profi módjára!

Tisztítsuk szőnyegeinket, kárpitjainkat otthon, profi módjára!

 

A címben szereplő tevékenységek elég szorosan összekapcsolódnak – maga a szőnyeg és kárpittisztítás tulajdonképp több közös nevezővel bír – és erre ráismertek az élelmes vállalatok is, ugyanis a két tevékenység összevonásával rögtön dupla haszon lesz mind a cégeknek, mind az őket igénybevevő ügyfelek számára is, kiváltképp akkor, ha ezek az ügyfelek egyidejűleg megjelölik ezt a két fő területet is a megrendelésük leadásakor.

És most megnézzük, mik is ezek a közös tulajdonságok. Kezdjük rögtön azzal, hogy ezt a két műveletet lényegében ugyanazzal a technológiával végzik, ugyanis a felület, amit tisztítani szeretnénk, a szőnyeg és a kárpit esetében is egyfajta kemény alapra szorosan rásimított szövetanyag.

Közös vonás még, hogy mindkettőt ki lehet tisztíttatni olyan módon, hogy felszedjük a padlóról vagy leszedjük a bútorról, és elvisszük a tisztítóba (de mondanunk sem kell, hogy ez a művelet mennyire macerás, drága és időigényes) vagy tisztíthatjuk otthon, saját magunk is, oly módon, hogy rajtahagyjuk a padlón, illetve a bútoron az anyagokat, (ez ugyebár a gyorsabb, olcsóbb, és könnyebb módszer), és van még harmadik közös nevező is, ami a legtöbb emberre jellemző, miszerint a gyors, egyszerű és költséghatékony dolgokat preferálják, éppen ezért keresik fel egyre gyakrabban azokat a cégeket és vállalkozókat, akik kiszállnak a helyszínre, vagyis elmennek a kedves ügyfél otthonába és igény szerint egy összevont szőnyeg és kárpittisztító szolgáltatást nyújtanak részükre.

Most pedig pillantsunk bele a ma divatos szőnyeg és kárpittisztítási technológiák rejtelmeibe. Kezdjük a sort a korszerű, ún. permetextrakciós szőnyeg- és kárpittisztító gépekkel, melyeknek a legfontosabb funkciója az, hogy a folyékony tisztítószert igen nagy nyomással a szőnyegre vagy kárpitra permetezik, így a szer be tud mélyülni a szövet belsőbb szerkezetébe is, ezután jön a képbe a gép takarítófejétől kicsit arrébb található szívórész, mely a gép belsejében működő, fölöttébb nagy szívóhatású turbina közreműködésével rögtön vissza is szívja a folyadékot, így épp, hogy csak egy kevésbé nedves felület képződik. (Az ilyen módon kitisztított szőnyeg vagy kárpit átlagos száradási ideje szobahőmérsékleten nagyjából 6 óra hossza)

A drágább árkategóriába tartozó gépek a fent említetteken kívül forgó keféket is bevetnek a szövet optimális fellazítása érdekében, ami azt eredményezi, hogy a tisztító folyadék még mélyebbre jut a szövetben és a szívóhatás is mélyebb rétegekig juthat el, a még alaposabb tisztítás megvalósításáért. Ha már említettük a tisztítószert, ugye a legnépszerűbb és leginkább gyakorlatban használt kemikália a folyékony tisztítószer, de ezen felül igénybe vehető a száraz technológiás szőnyeg – és kárpittisztítás is. Ennél a módszernél épp egy leheletnyire nedvesítik be a tisztítóport, hogy a por azért még por állagú maradjon, és ezt permetezik a kitisztítandó szövet belső rétegeibe, ahol a megfelelő állaga miatt kellő mértékben reakcióba tud lépni a szennyeződésekkel, amiktől meg akarunk szabadulni (bár ez a módszer nem minden szennyeződés esetén alkalmazható)

aztán nagyjából fél óra hatóidőt hagynak neki, (ennyi az előírás) végezetül pedig az ebben az esetben is az óriási szívóerős porszívózás lesz az utolsó előtti mozzanat. Ennek a technológiának az alkalmazása során is egy optimális esetben a kefézés jön a porbefúvási majd porszívózási folyamatban, hogy minél jobban átmozgassa a felületet és a szövet így még jobban átjárható lesz. A száraz módszernél egyáltalán nem szükséges megvárni a fentebb említett hat óra hosszáig tartó száradási időtartamot, ha kitisztítottuk a szőnyeget vagy kárpitot, a takarítás után rögtön használhatjuk is, és a szőnyegtisztítás esetében pont kapunk még egy plusz jó pontot is, hogy a szőnyeg szélei, sarkai nem kunkorodnak fel, ami bizony megeshet a nedves tisztítás alkalmával, főleg, ha elég gyakran azzal a módszerrel takarítunk.

Száz szónak is egy a vége, ha ki szeretnénk tisztíttatni szőnyegeinket, kárpitjainkat, vagy akár ezt mindet egyszerre, van kit keresnünk a profi segítségért. Ráadásképpen pedig attól függően, hogy mi a célunk és milyen vastag a pénztárcánk, több technológia közül is válogathatunk.