Hogyan lehet fejleszteni a mozgáskoordinációt elektromos kisautóval?

Hogyan lehet fejleszteni a mozgáskoordinációt elektromos kisautóval?

Játékos formában és feladatokkal könnyedén segíthetünk a kisgyermekeinknek a mozgáskoordináció fejlesztésében, úgy, hogy azt még a kicsik élvezik is. Nyilvánvalóan nem csak egy elektromos kisautó segít a problémákat megoldani, de az tény, hogy a vezetés megtanulásával számos készséget tanulhatnak meg. Most bemutatjuk, mit is jelent az a mozgáskoordináció, mik a főbb jellemzői, a koordinációs zavar okai, tünetei, és adunk pár jó tippet és feladatot, amivel segítheti a gyermek mozgásfejlődését.

Mit jelent a mozgáskoordináció fogalma?

A motoros képességek felelnek az emberi mozgásért, az összetett mozgásformák koordinációjáért, ezek gyakorlatilag az alap feltételei a különféle mozgások végrehajtásának. A motoros képességek egy része öröklött tulajdonság, másik részét a fejlődés során tanulunk meg, természetesen a velünk született adottságoknak megfelelően, folyamatosan fejlesztve azokat.

A motoros képességek komplett rendszerét hívjuk cselekvésnek. Ebbe tartozik bele a mozgáskoordináció.

A teljesítmény olyan feltételrendszerét értjük a koordinációs képességek alatt, melynek segítségével megvalósul a mozgástevékenység idegrendszeri szabályozása.

Ha valaki szeretne tudományosan elmerülni a témában, az olvassa el Polgár Tibor (szerkesztő) –Szatmári Zoltán A MOTOROS KÉPESSÉGEK  című 247 oldalas írását.

Teljesen egyszerűen fogalmazva a mozgáskoordináció fogalma összehangolt, összerendezett mozgást takar.

A testrészek, végtagok mozdulatai úgy kapcsolódnak, hogy sikeresen tudják végrehajtani a tervezett tevékenységeket. Minél zökkenő mentesebben, eredményesebben éri el a kívánt célt, annál hatékonyabb az egyén mozgáskoordinációja.

Nyilvánvalóan nem lehet mindenki balett- táncos, de az egyes izmok és izomcsoportok összehangolásának szabályozása fejleszthető, javítható akár még a mozgáskoordinációs zavar esetében is.

A mozgáskoordinációs zavar tünetei és okai

Egyszerűen maga a csoda, ahogyan a pici babáknak végignézzük a mozgásfejlődésüket: hétről hétre újabb és merészebb dolgokat tesznek meg. Nagyon sokat kell tanulniuk, amíg a szabálytalan, kapálózó mozgásaikból elérnek pl. addig a pontig, mikor már biztonsággal, egyedül meg tudják tartani a fejüket.

Sajnos a terhesség, szülés miatt lehet a babának megkésett mozgásfejlődése, ha azok ideje alatt sor került valamiféle fizikai vagy lelki sérülésre, traumára, ami befolyásoló hatással bír.

Megvan annak is az időtartama, meddig gyakorolja a baba a kúszást, mászást a megfelelő koordináció érdekében. Ha a pici embernek mozgásfejlődési elmaradása lesz, a későbbiekben különféle zavarok alakulhatnak ki, mint pl. a figyelem- és tanulási zavarok, valamint mozgászavarok is.

Egy gyermek fejlődésében és képességeinek kialakulásában kiemelkedő fontosságú szerepet kap a mozgás.

Amikor a gyermek eléri az óvodás kort, általában két mozgásfejlődési zavar már megfigyelhető náluk. Ezek a hipermobilitás, vagyis a túlmozgékonyság, a másik ennek ellentétje, a mozgásgátoltság.

Miben nyilvánul meg a hipermobilitá?

gyors, kapkodó, céltalan mozgás

a nagymotoros tevékenységek végzésekor ügyetlennek, esetlennek tűnik és nem tudja a saját cselekvését kellően koordinálni.

fejletlen finommotorika és kézügyesség

beszédfejletlenség

A hipermobilitás kiváltó okai elsődlegesen szociális ártalmakra vezethetők vissza, mint pl.:  elhanyagoltság, szorongás, mellőzöttség.

A mozgásgátoltság:

A hipermobilitás ellentétje. Nagy valószínűséggel pont a fent említett szociális ártalmak miatt a gyerek nem motivált eléggé a környezetének mozgással, cselekvéssel kapcsolatos megismerésére. Mivel negatív emberi társas kapcsolatai vannak, ezek tovább akadályozzák a megismerésben, ugyanis nem mer közeledni a környezete felé, ezért a mozgásfejlődése lassabb lesz, majd meg is áll.

Amennyiben a gyermek hirtelen, gyorsan növekedik, az is okozhat mozgászavart, de csak ideiglenesen.

Ha károsodik, sérül a kisagy, igen súlyos mozgáskoordinációs zavart, egyensúlyvesztést, valamint a motoros tanulási készség csökkenését okozza. Mindazonáltal az agytörzsi elváltozás egyik tünete is lehet a mozgáskoordinációs zavar.

Hogyan fejlesszük a gyerekek mozgáskoordinációját

Nem lehet elég korán elkezdeni a mozgásproblémák kezelését és a mozgáskoordináció fejlesztését; az a cél, hogy a gyermek tudjon lépést tartani a korabeli gyerekekkel, ne tűnjön ki közülük a lemaradásával.

Az ideális mozgáskoordináció az ún. alapozó mozgásterápiával érhető el. Úgy állítják össze a mozdulatokat a koordináció alkalmával, hogy megfelelő választ adjon a gyermek a különféle ingerekre.

Egy óvodás korú kisgyermek mozgásformái egyre csak gazdagodnak, egyre változatosabbá válnak, köszönhetően a rengeteg féle játéknak és a számtalan tevékenységnek.

Annál jobban nő a teljesítménye a gyermeknek, minél több és minél hosszabb ideig tartó mozgásingert kap, és egyre jobb lesz a mozgás végrehajtásának minősége és pontossága. Amennyiben rendszeresen gyakorolja a mozgást, új mozgásvariációk és kombinációk kialakulása lesz az eredmény.

Mely játékok fejlesztik a mozgáskoordinációt

„A játék […] nem puszta szórakozás, időtöltés, hanem fontos ismeretek szerzésének és kifejezésének módja, valamint a kínzó belső feszültségek csillapításának, az öngyógyításnak is eszköze.” – írja Ranschburg Jenő.

A gyermekek szívesen fognak részt venni a mozgáskoordináció fejlesztő gyakorlatokban, és nem fogják tehernek érezni, ha játékos formában alkalmazzuk azokat.

Kézügyességet, finommotorikát fejlesztő játékok

A kéz finommozgásának koordinációja járul hozzá az írás használatának elsajátításához. Fejleszteni kell a finommotorikus mozgást ahhoz, hogy szépen tudjon írni a gyermek.

Ezek a játékok segítenek:

legó építés

gyurmázás

rajzolás

gyöngyfűzés

ujjfestés

gombolás, cipzár felhúzás

Egy 4 – 5 éves körüli gyermek már bukásként élheti meg, ha nem megy neki a finommozgást igénylő feladat elsajátítása, ebben a korban már oda kell figyelnünk, ha a gyermek nem szereti a rajzolást, vágást, ragasztást. Soha ne erőltessük, hogy ceruzával rajzoljon.

Ilyenkor célszerű először a nagymozgások és egyensúly fejlesztésével kezdeni: kezdjünk óriási papírra ujjfestéssel, folytathatjuk könnyen kézbe vehető, nagy, vastag krétával, és ha már kezdi megszeretni a rajzolást, akkor jöjjön a ceruzával való rajzolás. Tehát minél többféle lehetőséget biztosítsunk a gyermekeknek a játékra, valamint a különféle változatos tevékenységekre.

Játékok, melyek a nagymozgást fejlesztik

Igen intenzív mozgásfejlődést élnek át az óvodás korú gyermekek, mire elérik az 5 – 6 éves kort, már képesek rá, hogy egyenletes tempóban fussanak, sőt, gyorsuljanak is. Ilyenkor már egyre ügyesebbek, kitartóbbak, és a mozgásuk is összerendezettebb lesz. Könnyedén elsajátítják az úszást, kerékpározást. Azt azonban ne felejtsük el, hogy az óvodásoknak jóval nagyobb a bizonyítási-, és mozgásvágyuk, mint a veszélyérzetük.

Hogyan fejlesszük a nagymozgást

mondókákkal, mozgásos játékokkal

kúszással, mászással (váltott kéz és lábmunka)

szőnyegen gurulással különböző testhelyzetekben, labdával, vagy anélkül.

ütemre, ritmusra járással, ez jól fejleszti a hallást és a ritmusérzéket is.

labdagyakorlatokkal

A nagymozgások játékos fejlesztése során egész más területek is fejlődnek vele együtt: ott van pl. a ritmusérzék, ami a mozgásokhoz szorosan kapcsolódik, és a hallás fejlődése.

Az elektromos kisautó jótékony hatásai – avagy készségfejlesztés gyermekjárművekkel

Ha egy kisgyermek elsajátítja az „autó vezetést”, azzal együtt számtalan új készséget is megtanul.

Miközben folyamatosan tanul, párhuzamosan fejlődik a koordinációs képesség, a térbeli tájékozódási képesség, a gyors döntéshozatali képesség, ítélőképessége is jobb lesz.

A koordinációs képességek közül a motorikus tanulás, az egyidejűleg kéz- és láb koordináció, a kéz-szem koordináció, a 4 irány pontos használata esetében figyelhetjük meg a legnagyobb változást.

A türelmetlen kisgyermekek, akik rögtön és most akarnak mindent, megtanulnak türelmesebbek lenni, ugyanis az elektromos kisautó manőverezésének megtanulása nem egyik pillanatról a másikra fog sikerülni.

Foglaljuk tehát össze, hogy az elektromos kisautó önálló vezetése mely területekre fejti ki jótékony hatását:

egyensúly- és mozgáskoordinációs zavarok

téves iránymegjelölések

térbeli viszonylatok érzékelésének problémái.

Mozgáskoordinációs feladatok elektromos kisautóval

Az előre – hátramenet fejleszti a gyermekek térérzékét, a sebességváltó használatával pedig kiderül, mennyire ügyesek.

Jelöljük ki a mozgás irányát (jobb, bal, előre, hátra)

A gyermek teljesen járja be a rendelkezésre álló teret!

Használjuk a megfelelő kifejezéseket, és a gyermektől is kérjük ezt (mögött, előtt, között, mellett, jobbra/balra)

Jó, ha már ilyen kicsi korban bevésődik a fejükbe, hogy a biztonsági öv használata kötelező.

Elektromos gyermekjárművek a gyógyulás jegyében

A mozgáskoordináció fejlesztése és a fentebb említett előnyökön kívül még fontos kiemelnünk, hogy az elektromos kisautó nagyszerűen helyt áll a rehabilitációban is.

Beteg gyerekeket is jókedvre derít egy ilyen elektromos kisautó, mely akár a gyógyulási folyamatokban is jótékonyan segít.

Külföldön pl. már régen bevett szokás, hogy a gyermekklinikák igazi autók kicsinyített másait kapják cégektől, autógyártóktól, egyesületektől, magánszemélyektől, stb. és ezek a játékautók igazi bátorító társaik a kis betegeknek, hogy kevésbé féljenek a műtétektől, kivizsgálásoktól.

Szerencsére nemrégiben már több hazai kórház gyermekosztálya is szert tett elektromos kisautókra, mindent bevetve a gyerekek gyors gyógyulásáért, ezekkel a kisautókkal utaznak a műtőig, vagy a folyosókon gurulhatnak, ezzel is elterelve a figyelmüket betegségükről és a rájuk váró kellemetlen kivizsgálásokról.

Hol tudom megvásárolni a legmegfelelőbb gyerekjárművet?

Nézzen szét webáruházunkban a linkre kattintva: elektromos autók

Az eredeti licenccel rendelkező elektromos kisautó modelljeink a megszólalásig hasonlítanak eredeti, felnőtt méretű társaikra (AUDI, BMW, VOLVO, FOR, JAGUAR, MASERATI, VOLKSWAGEN modellek).

Ha szeretné kipróbálni, keresse partnerünket a linkre kattintva: E-Cars

„Ajándékozza meg gyermekét Ön is a vezetés elsajátításának élményével, a vezetés során adódó helyzetek megfelelő kezelésével biztonságos körülmények között! Adja meg neki a lehetőséget, hogy amikor majd a valódi autóvezetés ideje eljön, magabiztosabban indulhasson neki a tanulásnak!”