Tisztítsuk szőnyegeinket, kárpitjainkat otthon, profi módjára!

Tisztítsuk szőnyegeinket, kárpitjainkat otthon, profi módjára!

 

A címben szereplő tevékenységek elég szorosan összekapcsolódnak – maga a szőnyeg és kárpittisztítás tulajdonképp több közös nevezővel bír – és erre ráismertek az élelmes vállalatok is, ugyanis a két tevékenység összevonásával rögtön dupla haszon lesz mind a cégeknek, mind az őket igénybevevő ügyfelek számára is, kiváltképp akkor, ha ezek az ügyfelek egyidejűleg megjelölik ezt a két fő területet is a megrendelésük leadásakor.

És most megnézzük, mik is ezek a közös tulajdonságok. Kezdjük rögtön azzal, hogy ezt a két műveletet lényegében ugyanazzal a technológiával végzik, ugyanis a felület, amit tisztítani szeretnénk, a szőnyeg és a kárpit esetében is egyfajta kemény alapra szorosan rásimított szövetanyag.

Közös vonás még, hogy mindkettőt ki lehet tisztíttatni olyan módon, hogy felszedjük a padlóról vagy leszedjük a bútorról, és elvisszük a tisztítóba (de mondanunk sem kell, hogy ez a művelet mennyire macerás, drága és időigényes) vagy tisztíthatjuk otthon, saját magunk is, oly módon, hogy rajtahagyjuk a padlón, illetve a bútoron az anyagokat, (ez ugyebár a gyorsabb, olcsóbb, és könnyebb módszer), és van még harmadik közös nevező is, ami a legtöbb emberre jellemző, miszerint a gyors, egyszerű és költséghatékony dolgokat preferálják, éppen ezért keresik fel egyre gyakrabban azokat a cégeket és vállalkozókat, akik kiszállnak a helyszínre, vagyis elmennek a kedves ügyfél otthonába és igény szerint egy összevont szőnyeg és kárpittisztító szolgáltatást nyújtanak részükre.

Most pedig pillantsunk bele a ma divatos szőnyeg és kárpittisztítási technológiák rejtelmeibe. Kezdjük a sort a korszerű, ún. permetextrakciós szőnyeg- és kárpittisztító gépekkel, melyeknek a legfontosabb funkciója az, hogy a folyékony tisztítószert igen nagy nyomással a szőnyegre vagy kárpitra permetezik, így a szer be tud mélyülni a szövet belsőbb szerkezetébe is, ezután jön a képbe a gép takarítófejétől kicsit arrébb található szívórész, mely a gép belsejében működő, fölöttébb nagy szívóhatású turbina közreműködésével rögtön vissza is szívja a folyadékot, így épp, hogy csak egy kevésbé nedves felület képződik. (Az ilyen módon kitisztított szőnyeg vagy kárpit átlagos száradási ideje szobahőmérsékleten nagyjából 6 óra hossza)

A drágább árkategóriába tartozó gépek a fent említetteken kívül forgó keféket is bevetnek a szövet optimális fellazítása érdekében, ami azt eredményezi, hogy a tisztító folyadék még mélyebbre jut a szövetben és a szívóhatás is mélyebb rétegekig juthat el, a még alaposabb tisztítás megvalósításáért. Ha már említettük a tisztítószert, ugye a legnépszerűbb és leginkább gyakorlatban használt kemikália a folyékony tisztítószer, de ezen felül igénybe vehető a száraz technológiás szőnyeg – és kárpittisztítás is. Ennél a módszernél épp egy leheletnyire nedvesítik be a tisztítóport, hogy a por azért még por állagú maradjon, és ezt permetezik a kitisztítandó szövet belső rétegeibe, ahol a megfelelő állaga miatt kellő mértékben reakcióba tud lépni a szennyeződésekkel, amiktől meg akarunk szabadulni (bár ez a módszer nem minden szennyeződés esetén alkalmazható)

aztán nagyjából fél óra hatóidőt hagynak neki, (ennyi az előírás) végezetül pedig az ebben az esetben is az óriási szívóerős porszívózás lesz az utolsó előtti mozzanat. Ennek a technológiának az alkalmazása során is egy optimális esetben a kefézés jön a porbefúvási majd porszívózási folyamatban, hogy minél jobban átmozgassa a felületet és a szövet így még jobban átjárható lesz. A száraz módszernél egyáltalán nem szükséges megvárni a fentebb említett hat óra hosszáig tartó száradási időtartamot, ha kitisztítottuk a szőnyeget vagy kárpitot, a takarítás után rögtön használhatjuk is, és a szőnyegtisztítás esetében pont kapunk még egy plusz jó pontot is, hogy a szőnyeg szélei, sarkai nem kunkorodnak fel, ami bizony megeshet a nedves tisztítás alkalmával, főleg, ha elég gyakran azzal a módszerrel takarítunk.

Száz szónak is egy a vége, ha ki szeretnénk tisztíttatni szőnyegeinket, kárpitjainkat, vagy akár ezt mindet egyszerre, van kit keresnünk a profi segítségért. Ráadásképpen pedig attól függően, hogy mi a célunk és milyen vastag a pénztárcánk, több technológia közül is válogathatunk.